Ezt olvasta már?


Az új pápai városfejlesztési tervet ismertették a Gyurátz körben

Áldozó Tamás polgármester az Esterházy 2035 elnevezésű városfejlesztési munkaterv eddig nyilvánosságra hozott pontjait ismertette a Gyurátz Körben.

A Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör legutóbbi összejövetelén Áldozó Tamás polgármester a következő másfél évtized városfejlesztési terveiről tartott előadást hétfőn az evangélikus látogatóközpontban, Polgárdi Sándor esperes igei köszöntőjét követően. A polgármester előbb a választási kampány okán szólt az őt elkísérő képviselőjelöltekről és csapatáról.

 

– Olyan, a mai társadalom közbeszédében leggyakrabban emlegetett területeken erősítettünk új jelöltekkel a következő ciklusra, mint az oktatás, az egészségügy és a közlekedés. Az idei kampányban kifejezetten a városról beszélünk. Van jövőképünk, amit részleteiben is kidolgoztunk az Esterházy 2035 nevet viselő munkatervben – kezdte elő­adását Áldozó Tamás.

 

Ezt követően a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselőivel közösen (egy év alatt, tizenkét pontban) kidolgozott, új komplex városfejlesztési program koncepciójából eddig a közösségi médiában nyilvánosságra hozott három pontot – a belváros, a lakótelepek, valamint a természetes vizek rehabilitációját – vázolta fel a közönségnek.

 

A belváros ­helyreállítása során elsősorban a Fő tér nyugati térfalát újítanák meg, mögötte pedig, azaz a 16–21-es számú épületek udvarában legalább 150 férőhelyes, kétszintű parkolót alakítanának ki.

 

– Létesítésétől a belváros kereskedelmi forgalmának felpezsdítését várjuk. Ez ellensúlyozhatja a hátrányt, amibe a történelmi belvárossal rendelkező európai városok kerültek a multinacionális cégek településszéli megjelenésével – fűzte hozzá. Mint mondta, a lakótelepek eddig kimaradtak az európai uniós pályázati lehetőségekből. Ez változhat részben állami, részben helyi támogatásból. A harmadik pont a természetes, kezelt ivó- és szennyvizekről, azon belül a tapolcafői forrástó rekonstruálásáról szól.

 

– Nagy beruházásokkal vagyunk adósak. A város egy jelentős területének szennyvizét ma is az egykori várárok helyén kialakított csatornába vezetjük. E megoldás kiváltására lenne szükség. A tapolcafői forrás olyan kincsünk, amit, ha eredeti állapotában mutathatnánk meg, a Kárpát-medence egy természetföldrajzi csodája lenne – mondta el ­Áldozó Tamás.

 

A városvezető zárásként megjegyezte, objektív mutatók alapján Pápa az elmúlt öt évben nagyot lépett előre, s a következő időszak elé ennél is optimistábban tekint.

 

 

 

 

 

forrás: veol.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.