Az oroszok méltósággal viselték a búcsút
Az orosz szurkolók méltósággal és büszkeséggel viselték, hogy a hazai válogatott drámai negyeddöntőben 2-2-es döntetlent követő tizenegyespárbajban szombaton kiesett Horvátországgal szemben a világbajnokságon.
Az első szombati negyeddöntőn még csak legfeljebb félház volt a 25 ezer érdeklődő befogadására alkalmas moszkvai szurkolói zónában, így egyes területeken "ülő szektorok" is kialakultak az angol-svéd (2-0) találkozón. A hazai drukkerek által várva várt mérkőzés előtt - a Szbornaja még nyolcaddöntőbe se jutott a Szovjetunió felbomlása óta - a Tatu nevű együttes szórakoztatta a közönséget. Ekkor még mindenki vidám és bizakodó volt, az MTI tudósítója által megkérdezett valamennyi hazai szimpatizáns orosz győzelmet várt, de azt valamennyien megjegyezték, rendkívül nehéz lesz elérni a jobb erőkből álló horvátokkal szemben.
A meccset megelőző órában a hangulat leginkább egy könnyűzenei fesztiválhoz volt hasonlítható. Az emberek táncoltak, ittak, cigánykerekeztek, s csupán az jelezte a nap főmérkőzésének közeledtét, hogy alkalmanként felzúgott "Russia, Russia" rigmus, illetve a tömeg jelentős része orosz mezben pompázott, az arcukra pedig a fehér-kék-piros trikolor volt festve.
A döntőnek is otthont adó Luzsnyiki Stadionnal szemben, a Moszkva folyó túlpartján lévő Veréb-hegyen kialakított Fan Fest az orosz-horvát negyeddöntőre teljesen megtelt, egy tűt sem lehetett leejteni. A hangulat a tetőfokára hágott Gyenyisz Cserisev vezető góljánál, míg Andrej Kramaric egyenlítését néma csendben vette tudomásul a tömeg. A második félidőben minden egyes orosz megindulást hatalmas üdvrivalgás kísért, de a lefújást is kitörő örömmel fogadták a drukkerek. Érezhető volt: tisztában vannak az erőviszonyokkal, hogy nem a Szbornaja az esélyes.
A ráadásban a horvátok újabb gólját követően néhányan hazaindultak, de a váratlan orosz egyenlítés után százak futottak vissza. A 11-es párbaj izgalmai sem bőszítették fel a tömeget, egy rossz szóval sem illették azt a néhány futballrajongót, akik láthatóan a horvát 11-esek értékesítésénél örültek. Csalódottan, csendben, de kulturáltan fogadták az orosz szurkolók, hogy csapatuk számára befejeződött a világbajnokság.
A rendőrök és katonák alig több mint fél óra alatt ugyanúgy kiterelték az embereket a Fan Festről, mint minden más napon, a drukkerek pedig némán és engedelmesen elvonultak, feldühödöttségnek még csak nyoma sem volt.
A vereség után beszélgetve velük kiderült, sokkal többet kaptak a vb-től, mint azt várták. A többség által minden idők egyik legrosszabb válogatottjának nevezett Szbornaja várakozásaikat messze felülmúlva szerepelt, a kiesését is méltóságteljesnek látták azzal, hogy egy jóval erősebb együttessel szemben csak 11-esekkel maradt alul. A vb-hangulat is többet adott nekik, mint azt várták, és szívesen látták vendégül a világot, élvezték, hogy a Föld minden tájáról összesereglett embereknek megmutathatták magukat és az országukat.
Az orosz szurkolók vasárnap még egyszer kifejezhetik köszönetüket a válogatottjuknak, amely 16 órakor kilátogat a Lomonoszov Egyetem főépülete előtti szurkolói zónába.
hírek innen, onnan
Így készíts gluténmentes kovászt
Videónkban megmutatjuk, miből és hogyan készíthet bárki gluténmentes kovászt, ami bármilyen kenyér, pizza vagy éppen kalács alapjául...
A tárgyak börtönében – Mit jelenthet az, ha valaki semmit sem tud kidobni?
A gyűjtögetés önmagában nem jellemhiba. Sokszor egy érzékeny, veszteségeket átélt, biztonságra vágyó lélek jele. A kérdés inkább...
Így néz ki Kölcsey Ferenc sírja, kiráz a hideg a látványtól, az egész világon egyedülálló
Szatmárcseke neve örökre egybeforrt a magyar irodalom történelmével, hiszen a Himnusz kéziratát itt zárta le Kölcsey Ferenc.
Porig alázták a kórházban a Nagy Ő Melindáját, 128 kiló volt, de úgy lefogyott, hogy mindenkinek leesik az álla
„A medikusok kinevettek, borzalmas helyzet volt ott Tank Arankaként ülni” - mondta. A drámai pofon azonban olyan erőt adott neki, amivel 68...
Visszafordíthatatlanul zuhan a Föld felé a Hubble űrteleszkóp
A NASA legendás Hubble Űrteleszkópja több mint három évtizede kering a Föld körül, és bár működése már 20 évvel túlnyúlt az...
5 hiba, ami miatt minden tavasszal kipusztulnak a palántáid
A kertészkedési kedv sokszor hamar alábbhagy, amikor a vártnál gyorsabban elhalnak, vagy ki sem fejlődnek a palánták. De mit teszel rosszul?
Királyi köretté lépett elő a barna bulgur
A barna bulgur kiváló, tápanyagdús alternatívája a rizsnek, amely magas rosttartalma miatt különösen népszerű az egészségtudatos...
A Liverpool Szoboszlainak köszönhetően egy mutatóban vezeti a Premier League-t
Legutóbb a West Ham csapatát verték a bajnokságban.
Kidobott laptopok mérgezik a delfineket
A képernyőkből kiszivárgó vegyületek felgyülemlenek a táplálékláncban.
Az UFC legnagyobb sztárja elképesztő lépésre szánta el magát
Mindenki felkapta erre a hírre a fejét.
Szigorodó hűtési szabályok jönnek? Új követelmények előtt a húsipar
A húsfeldolgozóknak és logisztikai cégeknek fel kell készülniük: a fagyasztás előtti higiénia és a felolvasztás utáni mikrobiológiai...
Döbbenetes számok: ghánai fiatalok haltak meg az ukrajnai háborúban, 55-en már sosem térnek haza, ketten fogságban várják sorsukat
Legalább 55 ghánai vesztette életét az ukrajnai háborúban, miközben ketten hadifogolyként várják sorsuk alakulását.
Sport
A szenzációs Szoboszlai ismét villant
Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.
A zseniális Yamal csodagólt rúgott
A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.
„Borzasztó volt az egész" – Elek Gábor nem örülhetett igazán felesége tettének
Az Esztergom kiütéses vereséget szenvedett, az edző szerint ennél is súlyosabbat érdemelt volna.
Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról
Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.
Hadüzenet érkezett, amely megrengette a sportvilágot
Emmanuel Karalisz 617 centit ugrott, ennél magasabbra csak Armand Duplantis jutott eddig.
Arne Slot meghúzta a „váratlant”, Szoboszlai végre a liverpooli középpálya tengelyében
A kiesés ellen küzdő West Ham United látogat Liverpoolba.
Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része
„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.
Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el
Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.
Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"
Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.
Magyar edzővel és egy 153 centiméter magas játékossal törte meg a 18 éve tartó átkot a német kiscsapat
Kiélezett csatában nyerte meg a kupadöntőt a kisvárosi együttes.
Elképesztő góllal indult a futballhétvége
Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.
Az argentin válogatott futballista beintett szerb edzőjének, nem ment le cserére
A tréner visszakozott, és a pályán hagyta önfejű középpályását.
Bulvár
Tragikus Havas Henrik családi állapota, ezen még a pénz sem segíthet
Igaza volt Bohár Dánielnek?
Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek
Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.
Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal
Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.
Magyar Péter sorsa megpecsételődött, a múltban rejlik a 2026-os választás titka
Nagyon nagy tétje van az áprilisi választásnak, de úgy tűnik, hogy van egy eddig számításba nem vett tényező, ami sokat nyom a latba.
Rakétatámadás ért egy luxusszállodát Dubajban, lángokban áll az épület
Több felvétel is készült a támadásról.
3 csillagjegy, akinek nem várt pénzösszeg érkezik az életébe
Nem minden pénzügyi fordulat hangos és látványos. Néha egy elmaradt utalás, egy régi projekt beérő gyümölcse vagy egy váratlan lehetőség hoz pluszbevételt. Most három csillagjegy számíthat meglepetésszerű anya
Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert
Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.
Szomorú statisztika: a nők kétharmada állítja, önmagával élvezi a legjobban a szexet
Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.
Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban
Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.
Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
Győrben, a szabadhegyi lakótelepen kampányolt a Demokratikus Koalíció elnöke, ott kérdeztük őt.
Olyan fegyvereket kaphat Irán, hogy az amerikai haditengerészet is megijedhet
Nehezen lelőhető, villámgyors kínai rakétákat vennének az irániak. De tényleg veszélyeztethetnék ezekkel az amerikai hadihajókat is?
Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede
A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


