Ezt olvasta már?


Az ökölvívás olimpiai programban maradása sem biztos

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete a súlyemelés mellett egyelőre az ökölvívás programban maradásáról sem határozott.

A boksz akár a következő, 2020-as tokiói játékok műsoráról is lekerülhet, amennyiben a sportági nemzetközi szövetség (AIBA) nem tudja megoldani vezetési és pénzügyi válságát és ezt hitelt érdemlően nem bizonyítja a NOB-nak.

Az olimpiai sportokra szakosodott insidethegames.com szakportál azt írta, hogy a NOB vezető testülete a november 30. és december 2. közötti, tokiói ülésén határoz majd a két sportág sorsáról.

Az AIBA-ban egy éve vezetői válság van: tavaly októberben felfüggesztették a korábbi elnök Vu Csing Kuót, aki csődközeli helyzetbe vezette a szervezetet, s ezért novemberben lemondott tisztségéről. Az AIBA-t ideiglenesen az olasz Franco Falcinelli irányította, aki a január végi rendkívüli kongresszuson nem vállalta tovább a megbízatást. Jelenleg az üzbég Gafur Rahimov személyében ismét ideiglenes vezetője van a szervezetnek, de őt az Egyesült Államokban szervezett bűnözésben való részvétellel gyanúsítják. Az anyagi gondokkal küzdő AIBA megítélését tovább rontotta, hogy bundázásra derült fény a 2016-os, Rio de Janeiró-i olimpia néhány mérkőzése kapcsán.

"Meg kell tudnunk, hogy a NOB pontosan mit vár tőlünk, amit nem tettünk meg eddig. Azt fogjuk kérni, hogy világosan és velősen fogalmazza meg a NOB az aggodalmának okát. Amint tudjuk, mi a hiányosság, azonnal kijavítjuk" - mondta a honlapnak Tom Virgets, az AIBA ügyvezető igazgatója.

A NOB vb sokkal biztatóbbnak nevezte a súlyemelés helyzetét, amelynek helye biztos a két év múlva esedékes játékokon, de a 2024-es párizsin a sportágat sújtó rengeteg doppingeset miatt nem.

A NOB jelezte, előrelépésnek tekinti az Aján Tamás vezette Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) meghozott intézkedéseit, de továbbra is figyelemmel kívánja követni azok alkalmazását, illetve kíváncsian várja, hogy csökken-e tőlük a doppingesetek száma.

A NOB-vb bő egy éve értékelte a korábbi olimpiák, konkrétan a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni játékok doppingellenőrzési eredményeit, az után, hogy egy teljesen megújított labortechnikával ismét megvizsgálták a mintákat. Huszonkét sportágban találtak utólag pozitív eseteket, a két leginkább érintett sportág egyike a súlyemelés volt 49-cel.

A NOB tavaly júniusban csökkentette a sportág résztvevőinek számát 260-ról 196-ra, s eggyel apadt a kategóriák száma is, a korábbi nyolc férfiről és hét nőiről hét-hét súlycsoportra.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Így készíts gluténmentes kovászt

Videónkban megmutatjuk, miből és hogyan készíthet bárki gluténmentes kovászt, ami bármilyen kenyér, pizza vagy éppen kalács alapjául...

A tárgyak börtönében – Mit jelenthet az, ha valaki semmit sem tud kidobni?

A gyűjtögetés önmagában nem jellemhiba. Sokszor egy érzékeny, veszteségeket átélt, biztonságra vágyó lélek jele. A kérdés inkább...

Így néz ki Kölcsey Ferenc sírja, kiráz a hideg a látványtól, az egész világon egyedülálló

Szatmárcseke neve örökre egybeforrt a magyar irodalom történelmével, hiszen a Himnusz kéziratát itt zárta le Kölcsey Ferenc.

Porig alázták a kórházban a Nagy Ő Melindáját, 128 kiló volt, de úgy lefogyott, hogy mindenkinek leesik az álla

„A medikusok kinevettek, borzalmas helyzet volt ott Tank Arankaként ülni” - mondta. A drámai pofon azonban olyan erőt adott neki, amivel 68...

Visszafordíthatatlanul zuhan a Föld felé a Hubble űrteleszkóp

A NASA legendás Hubble Űrteleszkópja több mint három évtizede kering a Föld körül, és bár működése már 20 évvel túlnyúlt az...

5 hiba, ami miatt minden tavasszal kipusztulnak a palántáid

A kertészkedési kedv sokszor hamar alábbhagy, amikor a vártnál gyorsabban elhalnak, vagy ki sem fejlődnek a palánták. De mit teszel rosszul?

Királyi köretté lépett elő a barna bulgur

A barna bulgur kiváló, tápanyagdús alternatívája a rizsnek, amely magas rosttartalma miatt különösen népszerű az egészségtudatos...

A Liverpool Szoboszlainak köszönhetően egy mutatóban vezeti a Premier League-t

Legutóbb a West Ham csapatát verték a bajnokságban.

Kidobott laptopok mérgezik a delfineket

A képernyőkből kiszivárgó vegyületek felgyülemlenek a táplálékláncban.

Szigorodó hűtési szabályok jönnek? Új követelmények előtt a húsipar

A húsfeldolgozóknak és logisztikai cégeknek fel kell készülniük: a fagyasztás előtti higiénia és a felolvasztás utáni mikrobiológiai...

Döbbenetes számok: ghánai fiatalok haltak meg az ukrajnai háborúban, 55-en már sosem térnek haza, ketten fogságban várják sorsukat

Legalább 55 ghánai vesztette életét az ukrajnai háborúban, miközben ketten hadifogolyként várják sorsuk alakulását.

0

Sport

A szenzációs Szoboszlai ismét villant

Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.

A zseniális Yamal csodagólt rúgott

A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.

„Borzasztó volt az egész" – Elek Gábor nem örülhetett igazán felesége tettének

Az Esztergom kiütéses vereséget szenvedett, az edző szerint ennél is súlyosabbat érdemelt volna.

Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról

Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.

Hadüzenet érkezett, amely megrengette a sportvilágot

Emmanuel Karalisz 617 centit ugrott, ennél magasabbra csak Armand Duplantis jutott eddig.

Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része

„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.

Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"

Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.

Elképesztő góllal indult a futballhétvége

Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.

Az argentin válogatott futballista beintett szerb edzőjének, nem ment le cserére

A tréner visszakozott, és a pályán hagyta önfejű középpályását.

0
0

Bulvár

Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek

Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.

Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal

Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.

Magyar Péter sorsa megpecsételődött, a múltban rejlik a 2026-os választás titka

Nagyon nagy tétje van az áprilisi választásnak, de úgy tűnik, hogy van egy eddig számításba nem vett tényező, ami sokat nyom a latba.

3 csillagjegy, akinek nem várt pénzösszeg érkezik az életébe

Nem minden pénzügyi fordulat hangos és látványos. Néha egy elmaradt utalás, egy régi projekt beérő gyümölcse vagy egy váratlan lehetőség hoz pluszbevételt. Most három csillagjegy számíthat meglepetésszerű anya

Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert

Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.

Szomorú statisztika: a nők kétharmada állítja, önmagával élvezi a legjobban a szexet 

Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.

Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban

Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.

Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud

Győrben, a szabadhegyi lakótelepen kampányolt a Demokratikus Koalíció elnöke, ott kérdeztük őt.

Olyan fegyvereket kaphat Irán, hogy az amerikai haditengerészet is megijedhet

Nehezen lelőhető, villámgyors kínai rakétákat vennének az irániak. De tényleg veszélyeztethetnék ezekkel az amerikai hadihajókat is?

Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede

A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.