Ezt olvasta már?


Az evangélium mentén nevelik a gyermekeket a pápái óvodában

A 2017-ben ismét református fenntartásúvá vált Csókai óvoda vezetősége mutatkozott be a kávéházi beszélgetés-sorozat záró alkalmán.

A város református műhelyeinek, intézményeinek szereplőivel indult kávéházi beszélgetés-sorozat befejező alkalmának vendégei Tunnerné Buzás Éva, az Édenkert Pápai Református Óvoda vezetője, Szabó Beatrix óvodalelkész és Márkus Mihály, a Pápai Református Egyházközség lelkészi elnöke voltak, akikkel Mátyus Aliz író, szerkesztő, szociológus, valamint Baráth Julianna lelkipásztor, a pápai református gimnázium igazgatója beszélgetett az óvoda indulási körülményeiről, mindennapjairól múlt csütörtökön a Pannonia Reformata Múzeumban.

 

Márkus Mihály felidézte, a Pápai Református Egyházközség az 1948-as államosítással vesztette el óvodáját és elemi iskoláját. Az 1990-es években visszakérték a két intézményt, de csak pénzbeli kárpótlást kaptak, amit nagyrészt a gyülekezeti ház felépítésére fordítottak.

 

– Később az óvodát tartottuk a legfontosabbnak, mert a keresztelés után így kevésbé távolodik el a család az egyháztól. Próbáltuk az Úr akaratát megtudni, tanácskozásunkon arra jutottunk, hogy ha átvesszük, akkor azt csakis Istennel tehetjük meg, különben a gyülekezet is beleroppan. Végül 2017-ben váltunk a korábbi Csókai óvoda fenntartójává – mondta el.

 

 

Tunnerné Buzás Éva óvodavezetővel, Márkus Mihály vezető lelkipásztorral és Szabó Beatrix óvodalelkésszel Mátyus Aliz író, szerkesztő, szociológus és Baráth Julianna lelkipásztor, gimnáziumigazgató beszélgetett

 

Tunnerné Buzás Éva közel negyven éve óvodapedagógus, 1983-tól a Szivárvány óvodában, 2011-től a Csókai óvoda vezetőjeként dolgozott.

 

– Az akkori kollektívából hatan maradtunk. Klasszikus nevelési elvekkel, következetes, szeretetteljes bánásmóddal, családias légkörben neveljük a száz gyermeket, megismertetve őket a vallás alapjaival. Az Édenkert elnevezés találó, mert a zöld program, a környezettudatos nevelés fontos számunkra – jegyezte meg.

 

Szabó Beatrix idén végzett a teológián, jól érzi magát a nemcsak kálvinista gyermekek körében.

 

– Komplex a feladat, ugyanis a kicsik hitéleti nevelésén túl a szülők, valamint a munkatársak felé is igyekszünk szolgálni. Szeretnénk a református, a keresztény értékrendet megvalósítani hitéleti foglalkozásokkal, áhítatokkal, bibliaórákkal, lélekemelő alkalmakkal. A szülőknek idén bibliakört indítottunk – árulta el.

 

Az ötletgazda Mátyus Aliz szerkesztő bejelentette, hogy januártól katolikus résztvevőkkel folytatja a sorozatot az Esterházy-kastélyban.

 

 

 

 

 

forrás: veol.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

0