Ezt olvasta már?


Az év végére megújul a Szépművészeti Múzeum

Az év végére befejeződik a Szépművészeti Múzeum átfogó rekonstrukciója, a látogatók előtt pedig - a műtárgyak visszaköltöztetése után - 2018 őszén nyílik meg a megújult épület. - Pécsi Napilap -

A Liget Budapest projekt keretében zajló felújítás központi eleme a háborús sérülések miatt a közönség elől 70 éve elzárt Román csarnok rekonstrukciója, de más, az elmúlt évtizedekben raktárként használt történelmi kiállítóterek is újra betölthetik majd eredeti funkciójukat - közölte a múzeum pénteki sajtóbejárásán Baán László főigazgató.

Mint emlékeztetett, a 2. világháborúban bombatalálatot kapott Román csarnok az utóbbi évekig raktárként működött, a csaknem 900 négyzetméteres teremben tárolták a Régi Képtár festményeinek egy részét, valamint a gyűjteményben őrzött gipszmásolatokat. A csarnokban most padlófűtést és klimatizálást építenek ki, miközben elvégzik a műemléki rekonstrukciót is.

A megújult Román csarnokot a tervek szerint már a Szépművészeti megnyitása előtt, 2018 tavaszán bemutatják a közönségnek - árulta el a főigazgató.

Kőszegi Antal főmérnök elmondása szerint a Román csarnok az úgynevezett freiburgi kapun át ismét az épület keresztirányú tengelyének része lesz, a Reneszánsz és a Barokk csarnokokkal együtt.

Baán László hangsúlyozta, hogy a csaknem 10 milliárd forintos beruházás keretében korszerűsítik az elavult fűtőrendszert, elvégzik a komplex akadálymentesítést, klimatizálják a kiállítóterek egy részét, valamint új kiállító- és közönségforgalmi tereket, korszerű restaurátor- és raktárműhelyeket alakítanak ki.

Mint hozzátette, új teherliftet építenek be, a felújított és szigetelt tetőre napelemeket és napkollektorokat helyeznek, valamint modern műtárgyszállítási folyósokat is kialakítanak.

A Szépművészeti átfogó felújítása 14 ezer négyzetmétert érint, ami az épület alapterületének mintegy 40 százaléka; a beruházásnak köszönhetően a Román csarnokkal együtt 2000 négyzetméterrel nő a kiállítóterek nagysága.

Több, az elmúlt évtizedekben raktárként használt történelmi kiállítótér is visszakapja eredeti funkcióját; ilyen például a hossztengely csarnoksorát záró Michelangelo terem, amelyet a hetvenes években vasbeton födémmel kettéosztottak, hogy a könyvelést elhelyezhessék.

Baán László beszámolója szerint nemcsak a kiállítóterek összterülete nő, de az épület jobban kiszolgálja majd a közönséget is: az áthelyezett Egyiptomi gyűjtemény helyén melegkonyhás étterem nyílik, drasztikusan megnövelik a ruhatárak kapacitását, és jelentősen nagyobb teret kap a múzeumpedagógia is.

Az épület 2018 őszétől a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria 19. század előtti gyűjteményeiből rendezett új állandó kiállításnak, valamint időszaki tárlatoknak ad majd otthont - mondta el a főigazgató.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Jakupcsek Gabriella és Máté Gábor válása zűrös időszak volt: megcsalás vetett véget a házasságuknak

Jakupcsek Gabruella és Máté Gábor 1999-ben 16 év után váltak el. A viszonyuk ilyen manapság.

Figyelmeztető számok érkeztek a logisztikai szektorból: közel minden második cég gyengült

A növekedés nagyon eltérően érinti a logisztikai szereplőket.

Pénzügyi csoda várhat erre a 3 csillagjegyre augusztusban – végre fellélegezhetnek

Az asztrológiai előrejelzések szerint augusztus több csillagjegy számára is kedvező fordulatokat hozhat, ám három jegy különösen...

Van, ami már soha nem változik, maradt a Lungo Drom elnöke a bujkáló Farkas Flórián

A szebb napokat látott Lungo Drom megismételt kongresszusán nagyjából két tucat ember elég volt ahhoz, hogy Farkas Flóriánt újra...

Kitálalt a magyar író a kötelező olvasmányokról: "ezzel a művel majdnem keresztbe törték minden érdeklődésemet az olvasás iránt"

Bár egy korábbi konszenzus szerint éppen a kreatív iparágak vannak biztonságban a technológia térnyerésétől, ez az állítás több...

Nagy bejelentést tett Zelenszkij

Kijevi technológiával épülhet dróngyár az Egyesült Államokban az ukrán és az amerikai fél legújabb védelmi megállapodása értelmében.

Itt a TV2 bejelentése

Vadonatúj, itthon még sosem látott epizódokkal érkezik július 27-én A pokol konyhája 24. évada a TV2 Séfre. Gordon Ramsay legendás...

Ezt a 10 használt autót viszik most a magyarok – meglepő, ki került az élre

Soha nem látott lendületben van a magyar használtautó-piac. Az év első hat hónapjában közel félmillió személyautó cserélt gazdát,...

Döbbenetes részletek Orbán Gáspár csádi katonai missziójáról: irgalmatlanul sok pénzért haltak volna meg nagyon sokan?

Újabb részletek láttak napvilágot a magyar állam egyik legtitokzatosabb vállalkozásáról Afrika Száhel-öezetében. A Magyar Hang több,...

Mind utáltuk ezt a ruhadarabot az általánosban, most visszatért és imádják a nők

Ha valamit kötelező viselni, az általában nem lesz túl népszerű a divatban. Azonban a nosztalgia sokszor azokat a dolgokat is megszépíti,...

Balaton: itt a jelentés az árvaszúnyogok kirajzásáról

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kiadta az előzetes helyzetjelentést az árvaszúnyogokról.

0

Sport

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

0