Ezt olvasta már?


Az eredetileg megjelölt határidőnél két héttel tovább lehet benyújtani a kérelmeket a falusi kisboltok támogatására

Az eredetileg megjelölt határidőnél két héttel tovább, június 28-ig lehet benyújtani az egyedi kérelmeket a falusi kisboltok támogatására a Magyar Falu Program keretében.


hirdetés

OS - A Miniszterelnökség közleménye

Budapest, 2021. június 7., hétfő (OS) - Tovább igényelhető a falusi kisboltok támogatása

 

Az eredetileg megjelölt határidőnél két héttel tovább, június 28-ig

lehet benyújtani az egyedi kérelmeket a falusi kisboltok

támogatására a Magyar Falu Program keretében.

A Magyar Falu Program negyedik pilléreként meghirdetett 48 milliárd

forintos pályázat a 2000 lélekszám alatti településeken működő

kisboltok fejlesztését, valamint a korábban bezárt egységek

újranyitását hivatott segíteni. A támogatás

infrastruktúra-fejlesztésre, eszközbeszerzésre, ingatlanvásárlásra,

illetve foglalkoztatáshoz igazodó bértámogatásra is felhasználható.

A falusi kisboltok az alapvető élelmiszerek helyben elérhetővé

tétele mellett postai szolgáltatások biztosításával, vény nélkül

kapható gyógyszerek forgalmazásával és közösségi terek

üzemeltetésével is foglalkozhatnak.

A gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók vagy szövetkezetek a

Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül adhatják be

igényléseiket.

A falusi kisboltok támogatásának részletszabályait tartalmazó

rendelet megtalálható a kormányzati portálon és a Bethlen Gábor

Alapkezelő Zrt. honlapján. A kérelmek beadásához további segítséget

nyújt a kistelepülési üzletek támogatásához készült útmutató és egy

gyakori kérdéseket tartalmazó összefoglaló elérhető a honlapokon.

Gyopáros Alpár, Modern Települések Fejlesztéséért felelős








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Sokkoló, a másodikról dobta ki újszülött kislányát és kisfiát egy meztelen nő, majd ő is utánuk ugrott

A kétgyermekes anya nemcsak kihajította két gyermekét az ablakon, de utána még tovább ütlegelte őket és a betonba verte a fejüket.

Alexis Sanchez megsérült

A chilei válogatott legnagyobb sztárja a csoportmérkőzéseket biztosan kihagyja a Copa Americán.

Hétfőtől kedvezményeket kaphatnak a véradók

A holnapi naptól kezdve fél évig kedvezményesen vásárolhatnak az elfogadóhelyeken a véradók az úgynevezett Önkéntes véradó virtuális...

Ezért szorgalmazza a Bidennel való csúcstalálkozót Putyin

A személyes kapcsolatok helyreállítása és párbeszéd beindítása végett van szükség a Joe Biden amerikai elnökkel szerdán megtartandó...

Kitoloncolhatják a németek a hamis néven játszó kongói Bundesliga-sztárt

Nem csak a nevével, az életkorával is csalt a Stuttgart egyik legjobb focistája. Beláthatatlanok a következmények. A kérdés: tettes vagy...

Feszült kampány után ma eldől, hogy Svájcban betiltják-e a szintetikus növényvédő szereket

Svájc lehet az első európai ország, illetve a világ második állama Bhután után, ahol betiltják a szintetikus növényvédő szerek...

4+1 szexuális segédeszköz, ahol érdemes odafigyelni a fenntarthatóságra

Sokan használunk újratölthető üveget, újabb és újabb műanyag flakonok vásárlása helyett és a fast fashion környezetkárosító...

Elsőre gyerekjátéknak tűnhet, de komoly kihívás eljutni egy robotika verseny döntőjébe

A First LEGO League megmérettetés az építőjáték miatt gyerekjátéknak tűnhet, de sokkal nehezebb és sokrétűbb feladatról van itt szó,...

Nyolcmilliárd forintot ér az űrutazás

Egy titokzatos licitáló indulhat útnak Jeff Bezossal.

Rig Lajos a Krokodilagyban rebegte el, hogy miért hálás Gyurcsányéknak- ezt Önnek is látnia kell!

A szocializmus nem azért bukott meg, mert 1989-ben Orbán Viktor hazaküldte a ruszkikat, hanem mert gazdasági és morális csőd – egyebek...

Kétlépcsős mentorprogram támogatja a magyar feltörekvő és piacérett formatervezőket

A Magyar Divat & Design Ügynökség harmadik éve nyújt szakmai támogatást a hazai piacon való megerősödéshez és a nemzetközi piacok...

Milyen formájú a melled? Ez a hozzád illő melltartó

Nem csak a kosárméret számít a kiválasztásnál.

Sport

Egy dán orvos elmondta, mi okozhatta Eriksen szívmegállását

A futballista a Finnország elleni mérkőzésen esett össze a pályán, jelenleg kórházban van.

Otthagytam a tévéstúdiót, csak rohantam az esőben és arra gondoltam, hogy Eriksen nem halhat meg

A norvég Age Hareide korábban a dán válogatott szövetségi kapitánya is volt. Megrázóan beszélt Eriksen összeomlásáról.

Hivatalos bejelentés érkezett Eriksen állapotáról

A dánok a közösségi médiában osztottak meg információt a finnek elleni Eb-meccsen összeeső futballistáról.

Döbbenet. Eriksen életéért küzdenek

Egyszerűen összeesett.

Dráma a foci-Eb-n: újra kellett éleszteni Christian Eriksent - félbeszakadt a meccs

A pályán lévő játékosok teljesen megdöbbentek, sírnak, miként a nézők is.

Bognár György nem Eriksen újraélesztésétől lett bunkó

Ez persze nem mentség, de legalább nem lepődtünk meg annyira.

Eriksen drámájáról nyilatkozott a dán válogatott orvosa

Gyors orvosi segítség mentette meg az Inter futballistájának életét.

Ezt meg miért kellett? Kiakadtak a neten, ahogy Bognár György kommentálta Eriksen rosszullétét a dán–finn mecc...

A tévénézők felháborítónak tartják azt, ahogy Bognár György kommentálta Christian Eriksen rosszullétét és a meccs folytatását.

Az egyik tévétársaság bocsánatot kért az Eriksen drámai rosszullétéről készült sokkoló felvételek miatt

A nézők élesen bírálták a csatornát, amiért a szörnyű eset után nem kapcsolt vissza a stúdióba.

Ön elítéli Bognár György szavait?

Mint ahogyan arról a Blikk beszámolt Az Európa-bajnokság szombati napját döbbenetes események kavarták fel. A dánok legjobbja, Christian Eriksen egy bedobás után esett össze, a játékost ezt követően újra kellett

0

Bulvár

Ő a 77 éves Koltai Róbert párja: Ildikóval már 4 éve alkotnak egy párt

Koltai Róbert és Gaál Ildikó rendező szerelme a Batang felé című darabbal kezdődött.

Egy dán orvos elmondta, mi okozhatta Eriksen szívmegállását

A futballista a Finnország elleni mérkőzésen esett össze a pályán, jelenleg kórházban van.

Dráma a Hungaroringen

Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője (b) az időmérő edzésen a Gyorsasági kamion Európa-bajnokság első fordulójában a Hungaroringen 2021. június 12-én. MTI/Koszticsák Szilárd A 36 éves szombathelyi versenyző

Rebeka otthona – Egy budapesti 47 nm-es álomlakás

Budapest belvárosában, 47 négyzetméteren rendezte be első otthonát Rebeka, aki külföldi tanulmányai után a fővárosban kezdte el felnőtt életét. Ötletesen berendezett lakása mindannyiunkat inspirálhat a bátor sz

Felbecsülhetetlen értékű az 1600 éves magyar lelet: a Seuso-kincsek szövevényes története a '70-es évekig nyúl...

A Seuso-kincs egy csodálatos, 4. századi ezüstkészlet, mely hosszú utat járt be, mígnem hazakerült.

Ezek az ötöslottó mai nyerőszámai: 200 millió forintos főnyereményért lehetett izgulni

Ezekkel a számokkal lehetett nyerni az ötöslottón 2021. június 12-én.

A béke szigete – Csodaerkély egy panelház 10. emeletén

Még mindig azt gondolod, hogy egy panel erkély csak egy panel erkély lehet? Ha eddig nem tudtunk meggyőzni ennek ellenkezőjéről, akkor görgess lejjebb. A most következő sikertörténet garantáltan egyszer s mindenkorra

Döbbenetes. Görögdinnyét találtak a Marson

Erre biztosan nem gondolt senki.

Folyamatosan égeti a zsírt, és csökkenti a rossz koleszterinszintet: így működik a TLC-diéta

A TLC-diéta nemcsak fogyaszt, de a koleszterinszintet is csökkenti.

blogmorzsák

50 évvel ezelőtt: amerikai és szovjet szondák indultak a Marshoz

Az amerikai Mariner 9-et, és a Szovjet Mars 3-at a Vörös Bolygó felfedezésére indították.

Barackos joghurt pite

Hamarosan jön a barackszezon!

Őrült jó trükk, hogy tiszta maradjon a sütőd grillezésnél

Zseniális: nem kap oda, nem ég le vele az étel, az ízletes szaft is hasznosul.

Revolvert fogna a fehérek fejéhez a Yale egyetem oktatója

A pszichiáter bűnös érzés nélkül lépne tovább, miután eltemette a fehérek testét.

Bemutatkozott a Borz

A Lengyel Hadsereg vezetői a Nowa Deba-i gyakorlótéren a Dragon 21 hadgyakorlat ideje alatt nézhették meg páncélost.

Mindenkit lefutott a kamerás

Elsőként futott be a célba de érmet azért nem kapott!

Világszintű újításnak számít ez a most átadott magyar au­tópályaszakasz

A projekt azért fontos a kutatá­sokhoz, mert az autonóm jármű­vek fejlődése során először az autópályán kerülhetnek beveze­tésre az önvezető funkciók.

A pápa elutasította Marx bíboros lemondását

„Az egyetlen gyümölcsöző út az, ha felvállaljuk a válságot szemé­lyesen és közösségileg is.“

Egy furcsa Orbán-kijelentés margójára

A kormányfő szerint két évig sem­milyen migrációt nem kelle­ne engedni, az emberek a jóis­ten rendelése szerint születnek.

Mindenkinek ilyen pozició­ban kéne aludnia

Így aludjunk a gerincoszlop tehermentesítése érdekében, főleg akkor, ha fáj a hátunk.

Eladta malibui házát James Cameron

A hollywoodi sikerfilmek koronázatlan királya 8,2 millió dollárt kapott a malibui házért. És ez csak az egyik fele.

Különleges tanösvények – Kirándulás tippek hétvégé­re

A Megyer-hegyen található Ma­lom­kő tanösvény és a Tatai Fényes tanösvény informatív és szórakoztó élményt nyújtanak.