Ezt olvasta már?


Az elmúlt három napban több mint 11 ezer új fertőzött van!

A beoltottak száma 5 955 207 fő, közülük 5 736 378 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 221 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

 

 

A beoltottak száma 5 955 207 fő, közülük 5 736 378 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 221 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

 

Az elmúlt három napban összesen 11 211 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 874 630 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

 

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint csak oltatlanok vannak lélegeztetőgépen, azok, akik be vannak oltva, könnyebben – szinte náthaszerűen – átvészelik az újabb hullámot.

 

A friss adatok szerint meghalt 152 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 881 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 800 207 fő, az aktív fertőzöttek száma 43 542 főre emelkedett. 2605 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 299-en vannak lélegeztetőgépen.

 

A járvány negyedik hullámának megfékezése és az átoltottság növelése érdekében a kormány újabb védelmi intézkedésekről döntött. Mától ismét kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön, az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak.

 

Az átoltottság növelése és a munkahelyek védelme érdekében a kormány lehetővé teszi a munkáltatóknak, hogy a munkahely és a munkakör sajátosságaira tekintettel a munkavégzés feltételeként előírják a koronavírus elleni védőoltás felvételét dolgozóik számára, akár minden dolgozótól elvárt egységes munkafeltételként, akár – munkakörtől függően – egyéni munkafeltételként.

 

Az önkormányzati szférában a polgármesteri hivatalok és önkormányzati fenntartású köznevelési, szociális, kulturális és egyéb intézmények esetén a polgármester dönthet arról, hogy kinek írja elő a védőoltás felvételét. Az első oltás felvételére legalább 45 napos határidőt állapíthat meg.

 

Mind a versenyszférában, mint az állami, mind az önkormányzati szférában érvényes, hogy a gyesen, gyeden lévő foglalkoztatottak, valamint a más okból tartós távollevő számára nem írható elő a védőoltás felvétele.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Szerelmével üzent Tóth Gabi az esztergomi DPK-gyűlésről: "Ugyanabban hinni..."

Tóth Gabi szerelmével, Papp Máté Bencével vett részt a szombati esztergomi DPK-gyűlésen, melyről közösségi oldalán tett közzé...

Takáts Tamás őszinte szavai, miután a DPK színpadán énekelt: mindenkinek szüksége van ennivalóra, a gyáraknak működnie kell, nem arra, hogy öldököljék egymást hülyeségeken

Esztergomban, a Digitális Polgári Körök újabb háborúellenes gyűlésén Takáts Tamás énekelte a Karthago 'Apáink útján' című...

A Google Translate sokkal használhatóbb lesz ezentúl

A Google Translate sokáig kedvenc fordítóprogramunk volt, azonban az idő elszaladt mellette.

Az FBI szerint így hozz létre igazán erős jelszót

Írd bele a kedvenc regényhősöd, kisállatod és másnaposságűző ételed anagrammáit, aztán vegyítsd fel fél bödön prímszámmal. Na...

Irán most nem enged át hajókat a Hormuzi-szoroson az izraeli-amerikai támadás miatt, de ő maga is sokat veszít a lezárással

A Hormuzi-szoroson naponta 17–18 millió hordó kőolaj halad át, ami a globális olajkereskedelem körülbelül 20 százalékát jelenti. Irán...

Megszületett Henry Kettner kislánya – ő vágta el a köldökzsinórt

A népszerű YouTuber felesége, Kiss Rebeka első közös gyermeküknek adott életet.

Elképesztő szettben pózolt Lissák Laura a havas hegyoldalon

Látványos havas kalandról osztott meg felvételeket.

„Nem vagyok konteós, de ez nem Jim Carrey” – Valamit nagyon elszúrtak az orvosok a színész arcán, felismerhetetlen lett

Miközben a 64 éves sztár a César-díjátadón mondott érzelmes beszédet, a kommentelők kíméletlenül elemezték a külsejét. Volt, aki...

Totális blokád a Hormuzi-szorosban: ezért olyan fontos a titokzatos tengeri átjáró

Irán még nem dobta be kedvenc lapját, a szoros lezárását, de az amerikai haditengerészet műveleti területnek tekinti az olajkereskedelem...

Szijjártó a közel-keleti helyzetről: Most duplán bűn, hogy Ukrajna blokkolja a Barátság kőolajvezetéket

A miniszter megállapította, hogy a Közel-Keleten eszkaláció van, majd az orosz energia fontosságáról, és az ukránok „bűnéről”...

Nagyon rossz hír érkezett a szomszédba, ráadásul ennél már csak rosszabb jöhet jövőre

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's.

0

Sport

Megvan a Fradi pontos programja az Európa-ligában

A sorsolás után kiderült a Ferencváros pontos programja is.

Két perc alatt duplázott az MTK a debreceni hajrában, egy pont lett a jutalma

Bárány Donát góljaival hiába vezetett két góllal a házigazda, meg kellett elégednie a döntetlennel.

Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"

Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.

Az argentin válogatott futballista beintett szerb edzőjének, nem ment le cserére

A tréner visszakozott, és a pályán hagyta önfejű középpályását.

Elképesztő góllal indult a futballhétvége

Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.

Szoboszlai őrjöngött Kerkez megmozdulása után – videó

A Liverpool magyarjai remek formában várják a West Ham elleni meccset.

Magyar válogatott irányítóval erősített a Szeged

Norvégiából csábították haza a fiatal játékost a Tisza-partiak.

NB I: A cseréivel támadt fel az MTK a Loki otthonában - videó

Az MTK Budapest a második félidőben pályára lépő Kerezsi Zalán és Németh Hunor góljával 2-2-es döntetlent játszott a DVSC-vel a Fizz Liga pénteki, 24. fordulójának nyitómérkőzésén.

Fradi: Világbajnok csapattársa lett a támadónak, aki Grófot is állandóan felidegesíti

Lenny Joseph is bekerült az Európa Liga playoffkörének álomcsapatába az egyik nagy nemzetközi fociportálnál.

0
0

Bulvár

A magyar sztárházaspár 800 milliós luxusingatlanban él Szentendrén: szobáról szobára mutatták meg

Fucsovics Márton és Molnár Nini kamerák előtt árulták szentendrei luxusotthonukat.

Ötmilliárd forinttal támogatja az állam az Aranyfácán Product Kft. mezőberényi beruházását

Tízmilliárd forintból új paradicsomfeldolgozó üzem épül a Békés vármegyei Mezőberényben, amihez az állam ötmilliárd forint támogatást biztosít – jelentette be közösségi oldalán Dankó Béla, a térség ors

Végleges visszalépésre szólították fel Dobrev Klárát, ezt már nem hagyhatja figyelmen kívül

Kemény üzenetet kapott a DK elnöke, nem akárki szólt be neki.

Ez durva háborús uszítás: Tömegvere-kedést szerveznek a közösségi médiában iskolásoknak Londonban

A TikTokon és Snapchaten terjedő, úgynevezett „iskolai háborúkat” hirdető posztok miatt a londoni rendőrség és több iskola is riadót fújt. A hatóságok szerint a fegyvereket és erőszakot népszerűsítő közös

Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt

A hajdúböszörményi fideszes jelölt és Lázár János egy iskolában tartotta meg a fórumot.

Nagyobb a baj a brit királyi családban, mint hittük: még a rákbeteg III. Károly is távozhat a trónról

Február 19-én letartóztatták III. Károly öccsét, Andrew Mountbatten-Windsort, aki a néhai szexuális bűnelkövetővel, a 2019-ben elhunyt Jeffrey Epsteinnel ápolt kapcsolata miatt került újra a figyelem középpontjáb

Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal

Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.

A magyarok többsége szeretné – húsz év után lehet-e ismét miniszterelnök-jelölti vita?

Orbán Viktor a kormányra kerülése óta változatos indokokkal bújik ki a viták alól, és hiába Magyar Péter kardoskodása, Bíró-Nagy András ezúttal sem számít miniszterelnök-jelölti vitára a kampányban. Mi ennek

Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján

Mesterséges intelligenciával generált újabb grafikákkal mutatták be egyszerre a kormánypárti megyei

3 csillagjegy, akinek nem várt pénzösszeg érkezik az életébe

Nem minden pénzügyi fordulat hangos és látványos. Néha egy elmaradt utalás, egy régi projekt beérő gyümölcse vagy egy váratlan lehetőség hoz pluszbevételt. Most három csillagjegy számíthat meglepetésszerű anya

0