Ezt olvasta már?


Átadták a pécsi Tudásközpontot

Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik nagyberuházásaként épült Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontot szerdán, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) tanévnyitója keretében adták át.

A mintegy 5,5 milliárd forintból, európai uniós támogatással emelt 13 ezer négyzetméteres ingatlan Pécs, valamint a régió információs és dokumentumigényét szolgálja majd, de alkalmas lesz közösségi, kulturális és szabadidős programok befogadására is.
A Török és Balázs Építészeti Kft. tervező és a Gropius Zrt. kivitelező munkáját dicsérő négyemeletes épületben kapott helyet a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár, a Pécsi Tudományegyetem Központi Könyvtára, valamint az egyetem jogi és közgazdasági szakkönyvtárának egymillió dokumentuma, létrehozva ezzel az ország negyedik legnagyobb könyvtárát. Az ingatlanban emellett két, egyenként kétszáz férőhelyes előadótermet, kiállítóteret, tanulótereket, éttermet és kávézót is kialakítottak.

A Tudásközpont (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Az építmény talán legérdekesebb, szemet gyönyörködtető része a Kaptár névre keresztelt előtere, amelyet 60 ezer darab, 19 különböző színű Zsolnay-kerámiával burkoltak. Csak ezen, 600 négyzetméteres alkotás értéke meghaladja a 100 millió forintot.
A tudásközpontban a kölcsönzés a legmodernebb technikával zajlik: a könyvtártagoknak egységes chipkártyát biztosítanak, amely a kölcsönzött dokumentumok adatainak tárolásán túl fizetésre is alkalmas lesz, hiszen a feltöltött összeg erejéig fénymásolni is lehet vele. A kölcsönzés szinte teljesen automatizálttá válik, a kötetek visszaadása például még emberi munkaerőt sem igényel.
Az új létesítményben a ma ismert egyik legmodernebb digitalizáló rendszert helyezik üzembe. A szkenner segítségével komplett köteteket lehet a számítógépek számára is megjeleníthető formába másolni, s ezzel a tudásanyag későbbi gyors kereshetőségét megteremteni.

Tudásközpont - avatás és tanévnyitó (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Hargitai János, a Baranya megyei közgyűlés kereszténydemokrata elnöke a házavató ünnepségen azt mondta: a tudásközponttal olyan kulturális pláza jött létre, amely szeretnék, ha versenytársa lenne a bevásárlóközpontoknak, és az egyetemi hallgatók mellett a Pécsen és a régióban élők is minél nagyobb számban keresnék fel.
Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a baranyai megyeszékhely nem lehet tudomány nélkül, így tudásközpont nélkül sem.

A PTE tanévnyitón többen is díjat vehettek át (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Bódis József, az egyetem rektora arról szólt, hogy a tudásközpont monumentalitásával, elegáns külső és belső megjelenésével azt a célt fogja szolgálni, melyre született.
Az egyetemmel kapcsolatban kitért arra, hogy mintegy 8500 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a közel 30 ezer, köztük 2000 külföldi hallgatót számláló és 300 képzési formát kínáló PTE-n, amely létszámát tekintve a negyedik legnagyobb felsőoktatási intézmény az országban.

A professzor beszédében stratégiai célként jelölte meg az egyetem gazdasági stabilitásának megteremtését, valamint három év múlva a kutatóegyetemi cím elnyerését.

Dr.Bódis József - beiratkozik? (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Bár a tudásközpont hivatalos átadási ceremóniáját szerdán tartották, könyvtára az informatikai beszerzések elhúzódása okán csak október 22-től fogadja a látogatókat. Fenntartásáról a PTE, a városi és a megyei önkormányzat közösen gondoskodik.
Az EKF-program még folyamatban lévő két nagyberuházása közül a koncerttermet decemberben, a Zsolnay Kulturális Negyedet jövő év elején adják át.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Nagyot ralizott a Magyar Telekom, de eséssel zárt a magyar tőzsde

Bár az európai tőzsdéken enyhe emelkedést lehetett látni, a magyar piac relatíve alulteljesítő volt. A Magyar Telekom ugyan nagyot...

Fesztivál ünnepli a demokráciát a CEU-n

A CEU Budapest idén is megrendezi az Élhető világ fesztivált – ingyenes vetítésekkel, jógával a tetőteraszon, előadásokkal és a CEU...

Ónodi Eszter őszintén vallott a magánéletéről - ez történt vele gyermeke születése után

A Jászai Mari-díjas színésznő, Ónodi Eszter ritkán beszél a magánéletéről, most azonban őszintén mesélt arról, hogyan változtatta...

Péterfy Bori szemét kilőtte egy pezsgős dugó

Komoly sérülést szenvedett Péterfy Bori a „Vámpírok” című dal klipforgatásán. Az énekesnő egy jelenet közben, közvetlen...

Princess Szabina megtalálta a hozzá passzoló férfit: Ken babával randizott

Különleges élményben volt része Dancsi Szabinának, azaz Princess Szabinának Debrecenben. A Nagy Ő és a Séfek Séfe magas hangszínű,...

Új korszak kezdődik, érik a nagy fordulat a fuvarozásban

Jelentős digitalizációs lépés előtt áll az európai áruszállítási és logisztikai szektor: 2027. július 9-től elindul az elektronikus...

Menesztése után tanácsköztársaságot emleget a Kehi elnöke

Előzetesen nem közölte vele a kormány a döntést, utódja nincsen meg.

A Z generációsok többsége már aligha vágyik hírnévre és követőkre – de mit akarnak helyette?

A kutatások szerint pár éve még minden második Z generációs influenszerként képzelte el a jövőjét, mára azonban a helyzet nagyot...

Ezer bokszütés, ezer történet – azaz ilyen a boksz a viktoriánus Londonban. Kritika

Amikor elkezdtem nézni az Az Ezer bokszütés (A Thousand Blows) című sorozatot, azt hittem, egy újabb bokszdráma vár rám, ami abszolút nem...

Ámor kilőtte a nyilat: 3 csillagjegy júniusban rátalál a mindent elsöprő, igazi szerelemre

Itt van a június, ami nemcsak a régóta várt, kellemes nyári estéket hozza el nekünk, hanem az érzelmek igazi, kozmikus robbanását is. Az...

Libanonban bukott le a migránsbiznisz egyik kulcsfigurája

Libanonban fogták el a magyar hatóságok által keresett szír embercsempészt, aki egy migránsokat Európába juttató bűnszervezet vezetője...

Szakít a hagyományos formával a következő Astra

Az Opel hivatalosan is megerősítette, hogy 2030-ig teljesen új generációt kap az Astra, és búcsút int a klasszikus formavilágnak.

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

0