Ezt olvasta már?


A tűzoltók védőszentjére, Szent Flóriánra emlékeztek meg Pápán

Szent Flóriánra, a tűzoltók védőszentjére emlékeztek a pápai lánglovagok. A jeles napon átadták az állomány új gépjárműfecskendőjét, illetve a magasból mentő gépjárművét. - Pápai Napilap -

A Himnusz hangjaival kezdődött a megemlékezés a pápai Szent Flórián-szobornál, ahol Áldozó Tamás, a város polgármestere, majd Dányi Béla tűzoltó dandártábornok, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője köszöntötte a jelenlévőket.

Áldozó Tamás köszönetet mondott a pápai tűzoltóknak helytállásukért, külön kiemelve Nagy László tűzoltó törzsőrmestert, aki a Veszprém megyei ünnepélyes állománygyűlés alkalmával az Év Pápai Tűzoltója címet kapta. – Jó tudni, érezni azt, hogy ebben a térségben van egy olyan csapat, amelynek a tagjaira mindig számíthatunk, köszönjük szépen! – szólt Áldozó Tamás a pápai tűzoltóság állományához.

Dányi Béla rámutatott, immár 26 éve ünnepeljük a tűzoltókat május negyedikén, Szent Flóriánnak, a tűz katonájának, a tűzoltók védőszentjének napján. – Nagy öröm volt számomra, amikor április 28-án a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságán átadott 14 új Rába-Heros Aquadux-X 4000-es gépjárműfecskendőkből egy Veszprém megyébe került, akárcsak az egyetlen átadott 32 méteres mentési magasságú Iveco-Magirus magasból mentő szer. Ezáltal sikerült Veszprém megye, és elsősorban Pápa térségének mentő-tűzvédelmét erősíteni, gazdagítani – hangsúlyozta.

– Ránézve ezekre az új szerekre olyan érzésem támad, mintha az ünnepelt ajándékot kapott volna. De ez nem ajándék, hiszen önök tudják a legjobban, ez a munkaeszközünk, amellyel eskünkben és szlogenünkben vállalt kötelezettségünknek igyekszünk maradéktalanul, legjobb tudásunk szerint eleget tenni – fogalmazott a tűzoltó dandártábornok.

Mint mondta, nagy szükség volt már erre a két eszközre. – Az új gépjárműfecskendő egy 1998-ban rendszerbe állított fecskendőt fog leváltani, a magasból mentő pedig a tavalyi évben leselejtezett 1972-es gyártású létraszert helyettesíti. A hazai fejlesztésű gépjárműfecskendő nemcsak a tűzoltást, hanem a műszaki mentési feladatokat is jól szolgálja majd, és biztosítja a beavatkozások hatékony végrehajtását. A magasból mentő gépjármű pedig a magasban lévő épületekben keletkező tüzek oltásakor, életmentésekkor igen jól alkalmazható technikai eszköz. Kívánom, hogy ezt elsősorban képzés-felkészítések alkalmával használják, ugyanakkor elvárom, hogy ha szükség lesz rá, akkor legjobb tudásuk szerint, nagy felkészültséggel alkalmazzák a beavatkozásokkor, az emberi élet és anyagi javak védelme, mentése érdekében – emelte ki Dányi Béla.

A tűzoltó dandártábornok átadta Pápa városnak, illetve a járás lakosságának az új gépjárműveket, melyeket a történelmi egyházak képviselői megáldottak. – Használják ezeket a szereket a köz, a személyek és a vagyon védelme érdekében. A Jóisten vigyázzon magukra, hogy egészségben, hittel és meggyőződéssel szolgálják a várost! – fogalmazott Pápa polgármestere. A Szent Flórián-napi ünnepség koszorúzással, majd a Szózattal zárult.

 

Forrás: Veol.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Szombaton még fellélegezhetünk, aztán elszabadul a forróság – Időjárás-előrejelzés

Szombaton még napos, száraz és kellemesen meleg idő várható, de ez már csak rövid átmenet. Vasárnap hidegfront érkezik, mögötte pedig...

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Generációs különbségek - Ezt jelenti a jó élet a boomereknek, az X és a Z generációnak

A „jó élet” fogalma mindenki számára mást jelent, és ez nem is csoda, hiszen az emberek eltérő célokkal, vágyakkal és...

Totálkárosra törte a lopott furgont, balesetet okozott, de nem adta fel: újabb autót akart lenyúlni

Megsérült egy vétlen sofőr, miután egy férfi egy lopott kisteherautóval okozott balesetet, amelyről lehullott a rakomány. A vétkes fél...

Enyhülő aggodalom: csökkenő közterheket prognosztizál a kkv-szektor

Drasztikusan csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a saját cégüket érintő közterhek növekedésével számolnak. A...

25 éve segíti a hallgatók felsőoktatási tanulmányait a diákhitel rendszere

Már több mint félmillió hallgató tanulmányait segítette a Diákhitel Központ. A Társaság 25 évvel ezelőtt jött létre annak...

Johnny Depp teljesen átalakult: így jelent meg a Comic-Conon

Johnny Depp ismét meglepte a rajongóit. A színész váratlanul bukkant fel a San Diegó-i Comic-Conon, méghozzá olyan átalakulással, hogy...

Ezért sárgul meg az uborka levele. Nehogy rossz tápoldatot adj neki.

Sárgul az uborka levele a szélétől befelé? A kánikulai főszezonban sokan rossz tápoldatot választanak, pedig könnyen orvosolható a gond!...

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.