A színvonalasabb, korszerűbb oktatásért dolgoznak Pápán
A Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör legutóbbi összejövetelén Egyházi Andrea tankerületi igazgató tartott előadást a Pápai Tankerületi Központ elmúlt évekbeli munkájáról, terveiről, innovációról hétfőn az evangélikus látogatóközpontban.
Egyházi Andrea felidézte, 2012 őszén indult el hazánkban az oktatás fenntartói és működtetői hátterének átalakítása. Akkor 198 járási tankerület alakult meg, a budapesti Klebelsberg Intézményfenntartó Központ irányításával. 2016. november 30-tól 59 tankerületi központ, majd 2018. július 1-jétől 60 tankerületi központ látja el országosan az állami köznevelés fenntartói és működtetői feladatait.
Mint mondta, a változás rengeteg pozitívumot hozott. Ma már önálló gazdálkodóként önálló döntési jogkörrel, hatáskörrel rendelkezik a Pápai Tankerületi Központ a Pápai, az Ajkai és a Devecseri járás területén. Köznevelési intézményeikben 8500 tanuló kezdte meg az idei tanévet, ez csökkenő tendenciát mutat tavalyhoz képest is. A diákok 30 székhelyintézményben tanulnak, melyekben a köznevelési hálózat minden spektruma – általános iskolai, szakiskolai, művészeti, gimnáziumi, kollégiumi nevelés-oktatás és gyógypedagógiai speciális csoportok – megtalálható. Iskolabezárás nincs napirenden. A nyár során két – az úrkúti és a városlődi – iskolájukat fenntartóként átvette a helyi német nemzetiségi önkormányzat.
A tankerületi igazgató kiemelte a szakmai hátterüket. Sok mindent megvalósítottak az elmúlt öt évben, de még rengeteg a tennivaló. Folyamatosan igyekeznek a köznevelés rendszerét infrastrukturálisan, eszközrendszerében, valamint tartalomfejlesztésben megújítani és változtatni. Mind a tanárok, mind a diákok informatikai eszközökkel gazdagodhattak. Jó szakembergárdával, saját fejlesztésű szoftverrel, online kapcsolattal segítik az iskolákat szakmailag a mindennapi operatív irányításban. Intézményeik rendelkeznek saját költségvetési kerettel, de a forrásokat csak a tankerületi központ felügyeletével használhatják fel. A költségvetési fegyelem betartása alapvető elvárás.
Terveik közül megemlítette a szakmai fejlesztéseket, olyan innovatív, megújuló szemléletet, változásokat eszközölne, amelyeket az egységes rendszer lehetővé tesz. Sok pedagógus-továbbképzés várható a közeljövőben.
forrás: veol.hu
hírek innen, onnan
Új miniszterek, Orbán lelép, „Zsolti bácsi” – Szavazzon A Célegyenes Témáiról
Ezúttal is Önök döntik el, miről beszélgessen esti műsorunkban Lampé Ágnes, Egri Viktor és meghívott vendégünk: Gulyás Balázs!
Erre az országrészre tódul be az eső, itt az időpont, közölték a meteorológusok a legfrissebb időjárás-előrejelzésekben?
Így változik meg az időjárás hazánkban, erre lehet készülni a friss előrejelzések szerint.
A Balaton-parti állami ingatlanok tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt Balatonalmádiban
A Balaton-parti állami ingatlanok, köztük a Balatonalmádi Postás Üdülő tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt vasárnap...
Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát...
Szovjet megarakéta ötleteit használta fel Elon Musk, szigorúan titkos tervekből merített ihletet
Habár a szovjet holdra szállás meghiúsult, az óriásrakéta tervei később még hasznossá váltak.
Szemhéjszéli gyulladás
A szemhéjszéli gyulladás, más néven blepharitis, a szemészeti gyakorlat egyik leggyakoribb, ugyanakkor sokszor alulértékelt kórképe. Bár...
Ez történik a testünkkel, ha nem sétálunk rendszeresen
A napi séta kihagyása jóval nagyobb hatással lehet az egészségünkre, mint azt elsőre gondolnánk. A gyaloglás az egyik legegyszerűbb és...
Kamera rögzítette a somoskőújfalui édesapa halálát – Kiderült, mi történt a négygyermekes Ádámmal a tragédia előtt
Biztonsági kamera vette fel, a somoskőújfalui négygyermekes családapa utolsó perceit. Ádám a tragédia előtt éppen rendezte kapcsolatát...
Itt a MÁV bejelentése a Balatonról
A MÁV-csoport 2026-ban a korábbi évekhez képest hamarabb, már a május 1-jei hosszú hétvégével elindította az előszezoni menetrendjét....
Rendkívüli bejelentés: most hozott egy mindenkit érintő szabályozást a fapados légitársaság
A diszkont légitársaság bejelentette, hogy a változás novembertől lép életbe, és több időt ad majd az utasoknak arra, hogy átjussanak a...
50 éves elmúltam, de a nemi életem aktív: ez a titkom
Attól, hogy a testünk és gondolkodásunk változik, ahogy telik az idő, a szex még nagyszerű maradhat.
Napi 300.000 forintot kereshetsz, ha így permetezel: a legjobb vállalkozás, amit az állam is támogat
A permetező drónpilóta képzés komoly üzleti lehetőség, de csak reális elvárásokkal és tervezéssel hozhat magas bevételt.
Sport
Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?
Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.
Szoboszlai megkapta a magáét Liverpoolban, és úgy járhat, mint Mohamed Szalah
Kritizálták a Crystal Palace elleni teljesítményét, miközben szenzációs dolgot vihet véghez a Premier League-ben.
Angliában Gera Zoltán óta nem történt ilyen magyar futballistával
Edzője szerint a magyar válogatott alapembere nemcsak játékosként, hanem emberként is példát mutat.
A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását
Jude Bellinghamnek nagyon fájt a láthatatlan könyökös.
Bognár György bárkit eladna a Fradinak egyetlen feltétellel
A Paks edzője nem akart köntörfalazni a Fradi elleni 2-0-s vereség után.
Tóth Balázst Liverpoolba vinnék, a magyar válogatott kapusa nagy döntés előtt áll
Komoly érdeklődés mutatkozik a Premier League-ből a Blackburn Rovers magyar sztárja iránt.
Kabaré: A 70 méteres felívelés után a kapus háttal adott gólpasszt - videó
A török negyedosztályú bajnokság rájátszásában vívott meccsen született meg a hétvége legfurcsább gólja.
Egész Anglia erről beszél: Pályára tódultak a szurkolók a feljutást ünnepelni, majd egy perccel később jött a letargia - videó
Egészen hihetetlen végjátékba torkollott egy feljutásról döntő angol bajnoki.
Ez történt a kórházban a súlyos sérülést szenvedő NB I-es futballistával
Mentővel vitték el, és hiába volt magánál, nem tudta, hogy hol van. Eltört az állkapocscsontja is.
A Paks tizenegyest reklamált, aztán a Fradi lecsapott, de a címvédő erre a félidőre nem lehet büszke
A Fradi egy félidő után 1-0-ra vezet a Paks ellen az NB 31. fordulójában, kövesse velünk a második félidőt.
Salah idényének vége, megvan a Real Madrid első nyári igazolása - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Új világcsúcs maratonfutásban, ketten is áttörték a 2 órán belüli álomhatárt
Sporttörténelmi futás Londonban.
Bulvár
Befellegzett a közmédiának? Mi zajlik a TV2-nél? – Kőkemény túlélési harc jön a Fidesz sajtójában egy szakértő szerint
A politikai fordulatok hatása a gazdaságban lassabban, a médiában azonban szinte azonnal megmutatkozik – erről beszélt Krausz Péter a Több-Kevesebb adásában, ahol Rónai Egon kérdezte a friss médiapiaci fejleményekr
Ki ne dobd: nem használod, ám 80 ezer forintot is érhet ez a retró eszköz
Egyes VHS-kazetták, DVD-k, Blu-ray lejátszók és videomagnók iránt továbbra is erős a kereslet. Egyes ritkább, jó állapotban lévő, vagy felújított darabokért ma már rengeteget fizetnek a gyűjtők.
Megvan az év politikai mémje, az egész ország ezen a kormányváltás utáni képen röhög
Az adminisztrációt nem könnyítették meg, újabb 4 év "szenvedés" kezdődik?
Ha ezt látod a kocsidon, rögtön fordulj a rendőrséghez
Egy apró jel, amit sokan ártalmatlannak gondolnak, pedig komoly veszélyt jelezhet – és sajnos egyre többen találkoznak vele.
Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek
A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapít
Így buktatnák meg a pápát? Romba dől a katolikus egyház? Mi van a Vatikán-dossziéban? – Terjed egy óriási álhír, avagy így nyomják fullba a kretént
Egy drámai bejegyzés szerint Donald Trump „vatikáni dossziékkal” fenyegette meg a katolikus egyházat. A történet azonban nem több egy manipulált képnél.
Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?
Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.
Ez az 1 perces svéd szokás rekordidő alatt javít az életminőségeden
Egyetlen perc, ami meglepően sokat számít – a svédek régóta csinálják, most pedig egyre többen fedezik fel, mennyire hatékony.
Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni
Bár a 12 milliárdos népesség felé száguldunk, a kutatók szerint a Földnek már a mostani tömeg is sok. De mennyi lenne az optimális?
Időjárás: megjött az előrejelzés a hosszú hétvégére – Nem szabad otthon hagyni az esernyőt?
Május elseje miatt jön a hosszú hétvége, és vasárnap anyák napja is lesz. Ideje megnézni, hogy ez milyen időjárást hoz.
Semjén Zsoltot titokban elutasították
Hiába mondott le a KDNP elnöki tisztségéről, az országos elnökség elutasította, nem fogadta el azt. Benyújtotta lemondását a Kereszténydemokrata Néppárt elnöki tisztségéről Semjén Zsolt, amit azonban a párt or
Különös szigorítás vezetett be a szegedi OBI, nem hiszik el a vásárlók, hogy ez megtörténik
Pórul járnak a vásárlók, de az OBI nem enged, mégis mindenki őket imádja.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


