Ezt olvasta már?


A pécsi Mellár Tamás hevesen bírálta a kormányt

Az önkormányzatok helyzetéről, a családon belüli erőszakról és a gazdaságról volt szó kedden napirend előtt az Országgyű

Mellár Tamás (Párbeszéd) elmondta, hogy Pécs polgármestere levélben arról tájékoztatta, 2020-ban és 2021-ben várhatóan 9,3 milliárd forintos vesztesége lesz a városnak, ebből a központi elvonás 3,7 milliárd forint.

Hozzátette: 2021-ben a veszteségek meg fogják haladni a költségvetés több mint 15 százalékát; hasonló problémákkal néz szembe számos vidéki város és Budapest is.

 

Közölte, a kormány nem segít ezeknek a településeknek, holott lenne mozgástere, tud hitelt felvenni és megnyílik előtte az uniós helyreállítási alap is. Kitért arra, hogy az Orbán-kormány decemberben 2250 milliárd forintot osztott szét sportberuházásokra, vagy „Fidesz-közeli ner vállalkozásoknak”. Ebből a támogatásból 28 milliárd forintot jutott a fideszes vezetésű önkormányzatoknak és ezzel azt üzeni a kormány, a magyar állampolgárok felét nem tekinti a nemzet részének – mondta.

 

Mellár Tamás azt mondta, 2022-ben az ellenzék oda küldi az Orbán-kormányt, ahová való: „a történelmi süllyesztőbe”, hozzátéve, hogy a fideszes kabinet „egy letűnt kor megmaradt relikviája”.

Orbán Balázs: ön 2018 óta az MSZP csatlósa

 

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint az önkormányzatok gazdasági értelemben sokkal jobb helyzetben vannak, mint a korábbi évtizedekben, a kormány 2010 után átvállalta az adósságukat. Az ország gazdasági teljesítménye miatt az elmúlt években nőtt az önkormányzatok állami költségvetési támogatása és a saját bevétele is, illetve speciális fejlesztési pályázatokat is indított a kabinet számukra – részletezte.

 

Úgy látta, szemben a 2010 előtti válságkezeléssel a mostani kormány úgy gondolja, válságban olyan kormányzati intézkedésekre van szükség, amelyek nem elvonnak az emberektől, hanem odaadnak nekik.

 

Az államtitkár megjegyezte, hogy Mellár Tamás 2010 előtt még bírálta a szocialista–szabaddemokrata kormányt, 2018 óta azonban már az MSZP csatlósa.

pnl







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Izraeli források szerint meghalt Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője

Sajtóértesülések szerint Trumpnak és Netanjahunak is bemutatták a bizonyítékot.

Váratlan kijelentést tett Zelenszkij kabinetfőnöke

Oroszország a legutóbbi genfi tárgyalásokon elfogadta az Egyesült Államok által Ukrajnának felajánlott háború utáni biztonsági...

Mit jelent a Hormuzi-szoros lezárása? - Tényleg elszállnak az energiaárak?

A Közel-Keleten kitört háború nyomán a helyi hírek szerint Irán lezárta a Hormuzi-szorost, a világ legfontosabb olaj- és...

Orvosmeteorológia: indul a tavasz, nem is akármilyen.

Ilyen időjárással indul a tavasz.

Lefekvés előtti titkos szokás: egy kanál ebből, és éjszaka is dolgozni kezd a tested

A legtöbben úgy gondolják, este már nincs értelme a fogyással foglalkozni. Pedig van egy egyszerű, természetes alapanyag, amely lefekvés...

Mit jelent a Hormuzi-szoros lezárása?

A Közel-Keleten kitört háború nyomán a helyi hírek szerint Irán lezárta a Hormuzi-szorost, a világ legfontosabb olaj- és...

Minden, amit az Irán elleni izraeli-amerikai támadás első napjáról tudunk

Egyre több jel mutat arra, hogy Donald Trump olyan szerencsejátékot játszik, ahol a nagy kockázat nagy nyereménnyel is kecsegtet, de ehhez...

Elveszítette legjobbját az ETO, csereember lett a nyerőember

Közel hétezer néző előtt játszott a listavezető az Újpest ellen.

Friss sajtóértesülések szerint meghalt Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője a ma reggel kitört iráni háborúban

Friss információk szerint meghalt Ali Hamenei ajatollah, aki 1989 óta Irán legfőbb vezetőjeként volt hivatalban. Ő az államfő és a...

A magyarok kedvence lehet ez az oltás, de még sok a kétely

Egy tudós saját magán kísérletezett a találmányával, a sörvakcinával. Az eredmények alapján egyelőre úgy tűnik, hogy működik is.

Itt kapod olcsón a darált húst: már 2000 forintból is lehet húsos étel az asztalon

A mai élelmiszerárak mellett egyre többen keresik azokat a megoldásokat, amelyekkel nem kell sokat költeni, mégis finom és laktató étel...

„Hámenei meghalt, és megtalálták a holttestét” – drámai bejelentést tett egy magas rangú izraeli tisztviselő

A 86 éves ajatollah 1989 óta irányította Iránt. Uralma alatt végig ellenséges volt az Egyesült Államokkal és Izraellel szemben is.

0

Sport

A zseniális Yamal csodagólt rúgott

A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.

A szenzációs Szoboszlai ismét villant

Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.

Megvan a Fradi pontos programja az Európa-ligában

A sorsolás után kiderült a Ferencváros pontos programja is.

Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról

Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.

Két perc alatt duplázott az MTK a debreceni hajrában, egy pont lett a jutalma

Bárány Donát góljaival hiába vezetett két góllal a házigazda, meg kellett elégednie a döntetlennel.

Elképesztő góllal indult a futballhétvége

Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.

Az argentin válogatott futballista beintett szerb edzőjének, nem ment le cserére

A tréner visszakozott, és a pályán hagyta önfejű középpályását.

Szoboszlai Dominik fickándozott, mint hal a vízben a kedvenc posztján

A Liverpool hivatalos oldala még a meccs emberének is kihozta honfitársunkat.

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.

0
0

Bulvár

A magyar sztárházaspár 800 milliós luxusingatlanban él Szentendrén: szobáról szobára mutatták meg

Fucsovics Márton és Molnár Nini kamerák előtt árulták szentendrei luxusotthonukat.

Végleges visszalépésre szólították fel Dobrev Klárát, ezt már nem hagyhatja figyelmen kívül

Kemény üzenetet kapott a DK elnöke, nem akárki szólt be neki.

Ez durva háborús uszítás: Tömegvere-kedést szerveznek a közösségi médiában iskolásoknak Londonban

A TikTokon és Snapchaten terjedő, úgynevezett „iskolai háborúkat” hirdető posztok miatt a londoni rendőrség és több iskola is riadót fújt. A hatóságok szerint a fegyvereket és erőszakot népszerűsítő közös

Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek

Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.

Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal

Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.

3 csillagjegy, akinek nem várt pénzösszeg érkezik az életébe

Nem minden pénzügyi fordulat hangos és látványos. Néha egy elmaradt utalás, egy régi projekt beérő gyümölcse vagy egy váratlan lehetőség hoz pluszbevételt. Most három csillagjegy számíthat meglepetésszerű anya

Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert

Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.

Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban

Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.

Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede

A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.

Felgyorsult öregedés és eltűnő barátok: dolgok, amikre senki nem figyelmeztet a 40-es éveidben

A negyvenes éveink számos kihívást tartogatnak, amelyeket érdemes előre megfontolni. A személyes történetek és tanácsok segíthetnek felkészülni erre az időszakra.

0