A pécsi Knoch Viktor is az idei Fair Play-díjazottak között
Sportszerű cselekedetéért díjat vehetett át Knoch Viktor olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó hétfőn a Budapesten megtartott Fair Play-gálán.
Kamuti Jenő, a Nemzetközi és a Magyar Olimpiai Bizottság fair play-bizottságának elnöke a rendezvényen kiemelte, a magyar sport továbbra is a sportszerűség szellemének irányába halad előre.
Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke beszédében hangsúlyozta, a sport egyik legfontosabb része a fair play. Példaként külön kiemelte, hogy az idei phjongcshangi téli olimpián a két Korea közös zászló alatt versenyezett, ma pedig "látjuk, hol tartanak".
"A sport tette meg az első lépéseket, ilyen és ehhez hasonló példákra van szükség" - tette hozzá.
Sárfalvi Péter utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár kiemelte, a sportszerűség szellemiségében számára a kudarcok elviselésének feldolgozása volt a legnehezebb, de a többek között ma is díjazott mentorától, Pécsi Gábortól olyan tanácsokat kapott, amelyek segítettek neki.
Életműtrófeát vehetett át Rákosi Gyula olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes labdarúgó, edző. A Ferencváros saját nevelésű játékosa 1957 és 1972 között négy magyar bajnoki címet nyert, és 512 mérkőzésen 116 gólt szerzett. Ugyancsak életműdíjban részesült Hóbor Béla, az utóbbi három évtized legsikeresebb magyar röplabda-játékvezetője.
A rövidpályás gyorskorcsolyázó Knoch Viktort azért díjazták, mert tavaly a világkupasorozat harmadik állomásán azt követően is vállalta a váltóban való szereplést, hogy egyéniben súlyos vágási sérülést szenvedett, és félórás orvosi beavatkozást igényelt. A sportoló akaraterejének is köszönhetően a staféta végül elődöntős lett, ez pedig hozzájárult ahhoz, hogy a csapat ott lehetett Phjongcshangban, ahol sporttörténelmi aranyérmet nyert.
Hozzá hasonlóan a fair play-cselekedet kategóriában diplomával díjazták Péni Istán sportlövőt, aki a világkupa döntőjében segítette ki cseh riválisát egy fontos alkatrésszel. Ezzel hozzájárult, hogy Filip Nepejchal pályafutása legjobb eredményét elérve második legyen. Szintén diplomát kapott Pavuk Tíra atléta, aki a junior Európa-bajnokságon a 3000 méteres akadályfutás döntőjében felsegítette nagy esélyes honfitársát, a hatalmasat bukó Tóth Lili Annát, aki nem tudta folytatni a küzdelmet.
A magyar curlingválogatott tagjai azért kapták meg az elismerést, mert a csapat Európa-bajnokságon, az angolok elleni mérkőzésen jelezték, hogy a rivális köve technikai hibás, így az angolok újra próbálkozhattak, és kiütötték a magyarok köveit.
Különdíjat kapott Oláh Bence, a rövidpályás gyorskorcsolya-váltó ötödik tagja, aki nem kapott lehetőséget, de végig ott volt a csapattal az olimpián.
A sport szolgálatában-trófeát vehetett át Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség korábbi elnöke, akinek a vezetése alatt hat olimpián 17 aranyérmet nyertek a magyar sportolók, valamint Pécsi Gábor, az öttusasport kiemelkedő alakja, aki kapitányként és a szövetség főtitkáraként 12 évig irányította a sportágat. Losonci György korábbi jégkorongozó a magyar gyeplabdában tett szolgálataiért kapott diplomát.
A sportszerűség eszméjének népszerűsítése kategóriában Jocha Károly újságíró kapott elismerést. Művészet-tudomány kategóriában Dr. Takács Ferenc professzor, valamint Béres Klára és Dr. Béres József trófea elismerésben részesült.
A díjazottak:
fair play-cselekedet:
---------------------
trófea:
Knoch Viktor (rövidpályás gyorskorcsolya)
diploma:
Péni István (sportlövészet)
Pavuk Tíra (atlétika)
Magyar curling-válogatott
a sport szolgálatában:
-------------------
trófea:
Baráth Etele (kajak-kenu)
Pécsi Gábor (öttusa)
diploma:
Losonci György (gyeplabda)
népszerűsítés:
--------------
trófea:
Jocha Károly (újságíró)
életmű:
-------
trófea:
Rákosi Gyula (labdarúgás)
diploma:
Hóbor Béla (röplabda)
művészet-tudomány:
------------------
trófea:
Dr. Béres József (vegyész)
Béres Klára (vegyész)
Dr. Takács Ferenc (professzor)
hírek innen, onnan
Kőkemény NAV-razzia készül Magyarországon márciusban: itt állnak lesben az ellenőrök, erre harapnak most
Mutatjuk, hogy hol bukkanhatnak fel jó eséllyel az ellenőrök a 2026. márciusban, hol lesz NAV-ellenőrzés.
Merre tart a hazai Tész-szabályozás?
A 2025-ös év kritikus fordulópontot hozott a Tész-ek életében: az új IIER elektronikus felület és a változó jogszabályi környezet...
Káosz a légiközlekedésben, minden dubaji járatát felfüggesztette az Emirates
Ideiglenesen felfüggesztette minden Dubajba tartó és onnan induló járatát az Emirates. A korlátozás március 2-án, hétfőn, helyi idő...
Percekkel ezelőtt jött a tragikus hír. Súlyos autóbalesetet szenvedett a legendás énekes
Komoly élet-és halál között küzd a country előadó, J.D. Graham, aki a legutóbbi videóüzenetében azt mondta: „alig vagyok életben”....
A meteorológusok is meglepődtek – majdnem 30 °C-ot mértek február végén
Még a jó idő rajongói is meglepődtek.
Így érzi magát Rózsa György a sztrókja óta: nagy döntést hozott
Sokan már a legrosszabbtól tartottak, amikor kiderült, hogy a legendás műsorvezető, Rózsa György súlyos egészségügyi krízisen esett...
Szijjártó Péter: az iráni csapások a magyarországi forgalmat bonyolító dubaji terminált is érintették
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tette közzé a legfrissebb információkat
Súlyos baleset érte az ATV fiatal műsorvezetőjét
Munka közben történt a baj, ami most teljesen átírta a műsorvezető mindennapjait.
4 kínai jegy, akik most különösen erős intuícióval bírnak – Köztük vagy?
Négy olyan kínai csillagjegyet mutatunk be, amelyek most különösen erős intuícióval rendelkeznek. Ha te is ezek közéjük tartozol,...
Irán is megerősítette Ali Hamenei ajatollah halálát
Az iráni legfőbb vezető, Ali Hamenei halálát Teherán is megerősítette az amerikai–izraeli légicsapások után. Ezzel párhuzamosan Irán...
Curtis beszólt a Horváth Tamásnak: Elképesztő gyenge zsűri vagy, kérlek, szedd össze magad.
Igazi lakodalmas hangulatot ígér Curtis és felesége, Barnai Judie vasárnap estére, A Nagy Duett színpadára. A házaspár, akik tavaly...
Hol a helye a Fradi sikerének Szoboszlaihoz és az Eb-szerepléshez képest?
Az elmúlt évtizedben a magyar futball látványos fejlődésen ment keresztül és számos sikert értünk el nemzetközi szinten. Mutatjuk...
Sport
A szenzációs Szoboszlai ismét villant
Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.
„Borzasztó volt az egész" – Elek Gábor nem örülhetett igazán felesége tettének
Az Esztergom kiütéses vereséget szenvedett, az edző szerint ennél is súlyosabbat érdemelt volna.
A zseniális Yamal csodagólt rúgott
A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.
Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról
Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.
Hadüzenet érkezett, amely megrengette a sportvilágot
Emmanuel Karalisz 617 centit ugrott, ennél magasabbra csak Armand Duplantis jutott eddig.
Arne Slot meghúzta a „váratlant”, Szoboszlai végre a liverpooli középpálya tengelyében
A kiesés ellen küzdő West Ham United látogat Liverpoolba.
Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része
„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.
Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el
Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.
Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"
Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.
Magyar edzővel és egy 153 centiméter magas játékossal törte meg a 18 éve tartó átkot a német kiscsapat
Kiélezett csatában nyerte meg a kupadöntőt a kisvárosi együttes.
Elképesztő góllal indult a futballhétvége
Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.
Az argentin válogatott futballista beintett szerb edzőjének, nem ment le cserére
A tréner visszakozott, és a pályán hagyta önfejű középpályását.
Bulvár
Tragikus Havas Henrik családi állapota, ezen még a pénz sem segíthet
Igaza volt Bohár Dánielnek?
Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek
Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.
Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal
Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.
Rakétatámadás ért egy luxusszállodát Dubajban, lángokban áll az épület
Több felvétel is készült a támadásról.
Magyar Péter sorsa megpecsételődött, a múltban rejlik a 2026-os választás titka
Nagyon nagy tétje van az áprilisi választásnak, de úgy tűnik, hogy van egy eddig számításba nem vett tényező, ami sokat nyom a latba.
Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert
Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.
Szomorú statisztika: a nők kétharmada állítja, önmagával élvezi a legjobban a szexet
Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.
Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
Győrben, a szabadhegyi lakótelepen kampányolt a Demokratikus Koalíció elnöke, ott kérdeztük őt.
Olyan fegyvereket kaphat Irán, hogy az amerikai haditengerészet is megijedhet
Nehezen lelőhető, villámgyors kínai rakétákat vennének az irániak. De tényleg veszélyeztethetnék ezekkel az amerikai hadihajókat is?
Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede
A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.
Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban
Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.
Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


