Ezt olvasta már?


A magyar választók 19 százaléka nem tudja, kihez köthető az őszödi beszéd

A 12 éve kiszivárgott őszödi beszédet a magyar választók döntő többsége, 78 százaléka köti Gyurcsány Ferenchez, 19 százalékuk viszont nem tudott megnevezni olyan politikust, aki a hangfelvételhez köthető - olvasható a Nézőpont Intézet kutatási eredményében, amelyet hétfőn közöltek az MTI-vel.

közvélemény-kutatás szerint a legfiatalabb, 18-29 éves választókat tömörítő korcsoport négytizede nem tudja az egykori kormányfőt kapcsolatba hozni a beszéddel, de a nyolc általánost végzettek 43, illetve a községekben élők 31 százalékát is érinti a "politikai feledékenység".

Gyurcsány Ferenc jelenlegi pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) szavazóinak 13 százaléka szintén nem hallott a pártelnök 12 évvel ezelőtti, botrányt és a kormányzó szocialisták jelentős népszerűségvesztését okozó felszólalásáról - közölte a Nézőpont.

Maga a beszéd a válaszadók 23 százalékának a tetszését nyerte el, ez statisztikailag megegyezik a 2010-ben mért 20 százalékkal. A DK-szimpatizánsok 90 százaléka kiáll a pártvezető beszéde mellett. Az 50 évnél idősebbek és a budapestiek háromtizedének vannak pozitív gondolatai a beszéddel kapcsolatban - írták.

Kitértek arra is, a megkérdezettek 73 százaléka nem tudott vagy nem akart megjelölni olyan jelenleg is aktív baloldali politikust, akit a legtehetségesebbnek tart.

A tehetséges politikusokat megnevező 25 százalékból 9 százalék Karácsony Gergelyt említette, a párbeszédes politikus mögött pedig 4 százalékkal Gyurcsány Ferenc végzett. Érdekesség, hogy Vona Gábort is megnevezte a magyarok 1 százaléka legtehetségesebb baloldali politikusként - tették hozzá.

A felmérést szeptember 11. és 15. között készítették 1000 ember telefonos megkérdezésével.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Történelmi pillanat az űrben – és magyarok is benne vannak

Megkezdte a tudományos adatszolgáltatást a világ első kereskedelmi alapú űrkutatási műholdja, a Mauve. Ez az első alkalom, hogy egy...

Benjamin Netanjahu: Egyre több jel utal arra, hogy Khamenei nincs többé

Az izraeli televízióban beszélt erről a politikus. Teherán szerint a vallási vezető túlélte az amerikai–izraeli támadást.

Veszélyes trükk terjed: ha ezt látod a számlatörténetedben, azonnal hívd a bankot

Egyre kifinomultabb módszerekkel próbálják megszerezni a csalók a bankkártyaadatokat, és sokszor sajnos csak egy egészen apró jel utal...

Tavaszi májtisztítás: 7 zöldség, ami védi és tisztítja a májat

Ahogy a tavasz beköszönt, egyre inkább előtérbe kerül a megújulás és a frissesség. A méregtelenítés ideális időszaka ez, amikor a...

Bejelentette Netanjahu: valószínűleg sikerült megölni Irán legfőbb vezérét

Egyre több jelét látja Izrael annak, hogy sikeresen likvidálták Ali Hámenei ajatollahot, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjét...

Több ezer gyereket raboltak el, hogy tökéletesként nőjenek fel: a legkegyetlenebb háborús bűn a Lebensborn program

A Lebensborn program kegyetlen ideológiai kísérlet volt a német fajnemesítésre.

Izrael-Irán háború 2026: óvóhelyeken várnak a Közel-Keleten lévő magyarok, több mint ezren kértek már segítséget - Most extra mobilnetet is kapnak

Izraelben óvóhelyeken várják a magyarok a légicsapások végét, ezután tudnak csak elutazni az országból.

A BL után a bajnokság is elúszott? Ilyen még nem volt Dortmundban, a Bayern erről is tett

A bajorok nyerni tudtak legnagyobb riválisuk otthonában, s ezzel óriási lépést tettek az aranyérem felé.

Már a vb-n életbe lép több igen furcsa szabályváltoztatás; Yamal triplázott és megelőzte Messit - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Rakétatámadás Dubaj ellen - Ez történt a rakétával eltalált, kigyulladt hotelben - egy magyar vendég szólalt meg a Blikknek

Megtaláltuk a dubaji Palm Jumeirah Fairmont Hotel egyik magyar vendégét és sikerült is elérnünk telefonon. mint ismert, ez az a szálloda,...

0

Sport

A zseniális Yamal csodagólt rúgott

A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.

Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"

Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.

Megvan a Fradi pontos programja az Európa-ligában

A sorsolás után kiderült a Ferencváros pontos programja is.

Két perc alatt duplázott az MTK a debreceni hajrában, egy pont lett a jutalma

Bárány Donát góljaival hiába vezetett két góllal a házigazda, meg kellett elégednie a döntetlennel.

Elképesztő góllal indult a futballhétvége

Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.

Az argentin válogatott futballista beintett szerb edzőjének, nem ment le cserére

A tréner visszakozott, és a pályán hagyta önfejű középpályását.

Rejtélyes sérülés miatt kidőlt Marco Rossi alapembere

Egyelőre nem tudni, mennyi időt kell kihagynia Loic Negónak, akire jövő hét elején vizsgálatok várnak.

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool gálázott hazai pályán a kiesőjelölt ellen

Már az első félidőben három góllal mentek a Mersey-partiak.

0
0

Bulvár

A magyar sztárházaspár 800 milliós luxusingatlanban él Szentendrén: szobáról szobára mutatták meg

Fucsovics Márton és Molnár Nini kamerák előtt árulták szentendrei luxusotthonukat.

Végleges visszalépésre szólították fel Dobrev Klárát, ezt már nem hagyhatja figyelmen kívül

Kemény üzenetet kapott a DK elnöke, nem akárki szólt be neki.

Ez durva háborús uszítás: Tömegvere-kedést szerveznek a közösségi médiában iskolásoknak Londonban

A TikTokon és Snapchaten terjedő, úgynevezett „iskolai háborúkat” hirdető posztok miatt a londoni rendőrség és több iskola is riadót fújt. A hatóságok szerint a fegyvereket és erőszakot népszerűsítő közös

Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal

Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.

Magyar Péter sorsa megpecsételődött, a múltban rejlik a 2026-os választás titka

Nagyon nagy tétje van az áprilisi választásnak, de úgy tűnik, hogy van egy eddig számításba nem vett tényező, ami sokat nyom a latba.

3 csillagjegy, akinek nem várt pénzösszeg érkezik az életébe

Nem minden pénzügyi fordulat hangos és látványos. Néha egy elmaradt utalás, egy régi projekt beérő gyümölcse vagy egy váratlan lehetőség hoz pluszbevételt. Most három csillagjegy számíthat meglepetésszerű anya

Felgyorsult öregedés és eltűnő barátok: dolgok, amikre senki nem figyelmeztet a 40-es éveidben

A negyvenes éveink számos kihívást tartogatnak, amelyeket érdemes előre megfontolni. A személyes történetek és tanácsok segíthetnek felkészülni erre az időszakra.

Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede

A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.

Olyan fegyvereket kaphat Irán, hogy az amerikai haditengerészet is megijedhet

Nehezen lelőhető, villámgyors kínai rakétákat vennének az irániak. De tényleg veszélyeztethetnék ezekkel az amerikai hadihajókat is?

Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert

Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.