Ezt olvasta már?


A kormány folytatni kívánja a béremeléseket az egészségügyben

A kormány azon dolgozik, hogy folytatni tudja az egészségügyben dolgozók béremelését, a kórházakat pedig 700 milliárd forintból fejleszti a következő években - írta vasárnapi közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága.

A Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulójára kiadott közlemény július 1-jét a magyar egészségügy legnagyobb ünnepének nevezi és köszönetet mond a csaknem 170 ezer szakdolgozónak és orvosnak, valamint a gazdasági-műszaki területeken dolgozóknak a betegekért végzett munkájukért.

Közölték, hogy a hamarosan induló népegészségügyi cselekvési program az emberek egészségéről és a népbetegségekkel szembeni védelméről fog szólni, a kórházépületek felújítása és bővítése mellett folytatódnak a betegellátás színvonalát javító fejlesztések, a kórházak pedig új eszközöket és készülékeket kapnak. A kormány a béremelésekkel vonzóbbá kívánja tenni az egészségügyi pályát a fiatalok számára is, tanulmányaikat középiskolai és egyetemi szinten ösztöndíjakkal segíti - tették hozzá.

A közlemény felidézi, hogy elindult a főváros történetének legnagyobb kórházfejlesztési programja, a kormány pedig 2010 óta pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket. Ennek megfelelően - mint írták - 2019-ben 647 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint 2010-ben. A kormány vállalásának megfelelően az egészségügyi szakdolgozók bére 2016 és 2019 között átlagosan 65 százalékkal nő - ebből a következő évre 8 százalékos béremelés esik -, a szakorvosok bére pedig 207 ezer forinttal nőtt az elmúlt 2 évben - olvasható a közleményben.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Horváth Csenge terhessége miatt aggódnak a rajongók

Horváth Csenge várandósan is testékszert hord.

Bejelentette Trump embere: fordulóponthoz ért a tűzszüneti alku – Kezdődhet az újjáépítés?

Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja, Steve Witkoff bejelentette: a gázai tűzszüneti megállapodás új szakaszába lépett, amely a...

Habsburg Károly kettős hazaárulónak nevezte Orbán Viktor frakcióját és EU-s szövetségeseit

A Habsburg-trónörökös szerint ezek a pártok Moszkva ötödik hadoszlopa. Úgy véli, nemcsak a saját hazájukat, hanem egész Európát is...

Polgári felfestésű repülőgépről bombázhatott egy csempészhajót az amerikai hadsereg, ez pedig több jogi kérdést is felvet

Az Egyesült Államok szeptember és január között 36 hajót süllyesztett el. Az elsőt egy olyan repülőgépből támadhatták, aminek...

Teljesen nyitott ajtóval közlekedett egy busz Kecskemétnél, míg odakint röpködtek a mínuszok

A MÁV vizsgálatot indított az ügyben, a buszsofőr pedig nincs egyszerű helyzetben – eljárás is indult ellene, hogy tisztázódjon miért...

Jelenleg az apának nincs beleszólása, hogy egy nő megtartsa-e a gyerekét. Jó ez így?

Az abortuszjog körüli vitákban gyakran felmerül a kérdés, hogy az apának van-e beleszólása a nő döntésébe. A cikk a szülői jogok és...

Megható köszöntés, így teljesült a magyar futball-legenda vágya a belga kupameccsen

A súlyos betegséggel küzdő Fazekas László 137 tétmérkőzésen erősítette a csapatot.

Robert Fico reagált Magyar Péter levelére a Beneš-dekrétumok ügyében

A szlovák miniszterelnök egyértelművé tette: a dekrétumok eltörölhetetlenek és integráns részei a Szlovák Köztársaság jogrendjének.

Lecsaptak a kiberbűnözők "fegyvertárára", kőkemény ütést vittek be a rendőrök

A német, amerikai és brit bűnüldöző hatóságok a Microsoft technológiai vállalattal közösen felszámolták a RedVDS nevű,...

Saját választási irodát alakított a közmédia

A közmédia a 2026. április 12-re kitűzött országgyűlési képviselő-választásra tekintettel megalakítja a Közmédia Választási...

Amerika teljesen elvághatja Kínát a venezuelai olajtól

Már februártól visszaeshet Kína venezuelai olajimportja, ugyanis az amerikaiak akciója óta jóval kevesebb tankerhajó hagyhatja el az...

0

Sport

Szégyen Szolnokon: elcsalták a véghaj-rát, majd kiosontak a teremből a bírók

A Szolnok az utolsó pillanatig esélyes volt a továbbjutásra egy NBA-bajnokkal is felálló olasz ellenfele ellen.

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

Xabi Alonsót nagyjából fél év után kirúgta a Real Madrid. A Leverkusenben csodát tevő fiatal edzőnek elsősorban nem a gyenge eredmények miatt kellett távoznia, hanem azért, mert a Real Madrid épp azt nem adta meg az

A Fradi kikosarazta a Premier League-ből érkező 3,8 milliárdos ajánlatot Tóth Alexért

A helyi hírek szerint az angol egyesület továbbra is tárgyalásban van a zöld-fehérekkel.

„Elfogadhatatlan” – kiderült, mi történt a Liverpool öltözőjében Szoboszlai hibája után

Csapattársa elmondta, mit tett a magyar játékos a Barnsley elleni meccs félidejében.

Kinevezték az MU új edzőjét, Klopp szenzációs visszatérése a téma - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Óriási bravúr: Marozsán Fábián legyőzte a második kiemeltet

Másodszor is a világranglista 13. helyezettje fölé kerekedett.

Apránként kiderül, miként romlott meg Xabi Alonso viszonya a játékosaival

Kezdettől fogva nem működött a kémia edző és labdarúgói között.

Haaland keresztbe tett neki, mégis tovább szárnyal a Manchester City új sztárja

Pep Guardiola együttese megnyerte az angol Ligakupa-elődöntő első meccsét.

A magyar válogatott 15 gólos győzelemmel zárta az Európa-bajnokság csoportkörét

Hibátlan mérleggel zárt Varga Zsolt együttese, amely hat pontot visz magával.

Kubatov: "Négy magyar játékosért közel 5 millió eurós ajánlatot tettünk, de nem adnak el nekünk egyet sem"

Hiába ajánlott összesen közel 5 millió eurót négy magyar kiszemeltért a Fradi, nem akarják őket neki eladni - árulta el Kubatov Gábor, az FTC elnöke.

Rejtély Tóth Alex átigazolása körül, aki az olaszok szerint kedden véglegesen döntött

A Lazio sportigazgatója, Aneglo Fabiani Spanyolországba, a Ferencváros edzőtáborának helyszínére is elutazott, de hiába.

0
0

Bulvár

Csúnyán búcsúzik Lázár János

Novemberben sem lábalt ki a gödörből a miniszteri teendőit a választásokig felfüggesztő politikus által eddig irányított építőipar. 

Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni

Emelni kell a nyugdíjakat, erre a következtetésre jutott a HRW, amely szerint az egyszeri segélyek, mint az élelmiszerutalvány nem segítenek hosszútávon az időseknek, akiknek több mint kétharmada 2024 végéig a havi b

Elhunyt a Szomszédok és az Angyalbőrben színésze: Orosz István 76 évesen zárta le örökre a szemét

Orosz István a magyar színjátszás és szinkronszakma meghatározó alakja volt.

Jön a 180 fokos fordulat az időjárásban: a saját bőrünkön tapasztaljuk majd, amire álmunkban nem gondoltunk volna

Noha egyelőre még nem tágít az ítéletidő (szerdán ónos esőre kell majd számítani több megyében is), küszöbön a meteorológiai fordulat - derül ki a friss előrejelzésekből.

Ennyi fok kell legyen télen a hálószobában, hogy úgy aludj, mint a bunda

Az alvás egy olyan folyamat, amelyben a test és az elme újrarendezi önmagát, és télen még fontosabb, hogy kipihenjük magunkat.

Meghalt a rutinműtét közben egy kismama és a babája is, mivel oxigén helyett más gáz érkezett a csőből

Varsóban egy várandós nő tervezett műtétje tragédiába torkollott: sem a kismama, sem a baba nem élte túl.

Gyakran eszel mandarint? Vigyázz. Baj lehet belőle.

A mandarin igazi vitaminbomba, de vajon tényleg jót tesz, ha naponta falatozol belőle? Összegyűjtöttük, mire számíthatsz, ha minden nap mandarint eszel, és hol húzd meg a határt!

Letartóztatták éjjel az egyik legismertebb színészt

A 24 és a A kijelölt túlélő sztárját, Kiefer Sutherlandet hétfő éjjel tartóztatták le Hollywoodban, miután a Los Angeles-i rendőrség egy fuvarmegosztó sofőrrel történt incidenshez riasztást kapott.

Ezért járhatatlanok a magyar utak, megmutatták, hogy hogyan dolgoznak a hóügyeletesek

Járhatatlan, csúszós, jeges utak tarkítják Magyarországot. Sokan útnak sem mernek indulni, csak a legbátrabbak vetemednek arra, hogy elinduljanak otthonról. A Magyar Közút most egy sokkoló posztot tett, megmutatták, h

Megszólaltak Dudás Miki legközelebbi barátai: soha nem hallott dolgokat meséltek róla

Dudás Miki közvetlen barátai elmondták, bár küzdött a gondjaival, mindig lehetett számítani a sportolóra.

Leáll az OTP, nem juthatsz hozzá a pénzedhez, nem lesznek elérhetőek a befektetéseid sem

Fontos figyelmeztetést adott ki a magyar bank. Milliókat érint a bejelentés.

0