Ezt olvasta már?


A képviselőház megszavazta az impeachment megindítását

Az amerikai képviselőház szerdán megszavazta a republikánus párti Donald Trump amerikai elnök felmentését célzó eljárás (impeachment) megindítását lázadás szításának vádjával a Capitolium ostroma miatt.

 

MTI

 

Az előterjesztést 232 szavazattal fogadták el 192 ellenében. Tíz republikánus párti képviselő is támogatta 222 demokrata párti honatya mellett az impeachment megindítását.

 

Ezzel Trump az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a hivatali felmentési eljárás megindítására szavazott. Trump ellen 2019-ben indult hivatali visszaélés vádjával impeachment eljárás, amelyet a szenátus később felülbírált.

 

A döntés várható volt a demokrata párti képviselőházi többség miatt. Az eljárás most a szenátus elé kerül, amely legkorábban a jövő héten szavazhat az ügyben. A végső szót ugyanis a felsőház mondja ki, amely csak kétharmados többséggel mozdíthatja el Trumpot. Ez azt jelenti, hogy a republikánus többséggel rendelkező, százfős felsőházban legalább 17 republikánus szenátornak kellene megszavaznia Trump felelősségre vonását. A szenátus emellett egyszerű többséggel eltilthatja Trumpot közhivatal viselésétől a jövőre nézve, így például nem indulhatna a 2024-es elnökválasztáson.

 

Mitch McConnell, a szenátus republikánus párti többségének vezetője a képviselőházi voksolást követően kijelentette, hogy a felsőház a jövő héten fog összeülni áttolva ezzel az eljárást a demokrata párti Joe Biden elnökségének első napjaiba.

 

„Még ha a szenátusi eljárás a héten gyors ütemben megindulna, a végleges ítélet csak azt követően születne, hogy Trump már távozott hivatalából. Ez nem olyan dolog, amiről én döntök, ez pusztán tény” – hangoztatta McConnell.

 

Chuck Schumer, a szenátus demokrata frakciójának vezetője pedig azt hangsúlyozta, hogy amennyiben a szenátus elmarasztalja Trumpot az impeachment eljárásban, úgy a felsőház egy külön szavazás során fog dönteni arról, hogy eltiltsák-e közhivatal viselésétől.

 

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök még a képviselőházi vita elején kijelentette, hogy „Donald Trump egyértelmű és közvetlen veszélyt jelent, eljárást kell indítani ellene, el kell ítélni és el kell távolítani”. Pelosi szerint azok, akik január 6-án megszállták a kongresszus épületét, „nem hazafiak, hanem terroristák voltak”.

 

„Trump fegyveres lázadásra bujtott fel a nemzet ellen, mennie kell” – tette hozzá.

 

A képviselőházi republikánusokat vezető Kevin McCarthy ugyanakkor a vitában azzal érvelt, hogy az impeachment nem segít a jelenlegi helyzetben, bár elismerte, hogy Trumpot felelősség terheli a kongresszus épületénél kitört erőszakért.

 

Január 6-án este Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot, miután az elnök egy közeli, szabadtéri gyűlésen tartott beszédében feltüzelte és arra buzdította őket, hogy menjenek a kongresszus épületéhez. Öten haltak meg az erőszakban, köztük a capitoliumi rendőrség egyik tagja.

 

Az eljárást egy héttel Trump hivatali idejének lejárta és Joe Biden demokrata párti megválasztott elnök beiktatása elött indították meg.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Újabb védőt igazol a Chelsea Xabi Alonso kérésére

A londoni klub 52 millió fontért szerződteti a Crystal Palace francia középhátvédjét, Maxence Lacroix-t.

Mit tehet a kisnyugdíjas, ha elfogy a pénze? Segélyek, támogatások 2026

Az alacsony nyugdíjból élők számára egy váratlan gyógyszerkiadás, egy magasabb közüzemi számla vagy egy meghibásodott háztartási...

Távozhat a PSG-től az aranylabdás Ousmane Dembélé

A szaúdi Al-Hilal csábítja a Paris Saint-Germain aranylabdás támadóját, Ousmane Dembélét, aki nyitott a váltásra.

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől

Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél

Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

0