Ezt olvasta már?


A grafológiai vizsgálat kizárta, hogy meghamisították a Walesa beszervezésére utaló dossziét

A grafológiai vizsgálat kizárta, hogy meghamisították az ügynökmúlttal gyanúsított Nobel-békedíjas volt munkásvezér, későbbi államfő, Lech Walesa beszervezésére utaló dossziét - közölte kedden a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN). (Pécsi Napilap)

Az IPN varsói székhelyén megtartott sajtóértekezleten Andrzej Pozorski, az intézet ügyészi osztályának vezetője kiemelte: a krakkói igazságügyi szakértői intézetben elvégzett grafológiai vizsgálatnak nem az volt a célja, hogy Walesa esetleges ügynöki múltját bebizonyítsa, a volt elnök itt károsult személyként szerepelt. Tanúként Walesát is kihallgatták, s azt állította, hogy a dosszié iratain nem az ő kézírása látható.

A 235 lapnyi szakértői vélemény alapján egyértelműen leszögezhető: az együttműködési nyilatkozaton, nyugtákon, több tucat kézzel írt jelentésen Walesa kézírása szerepel. Csak egyetlen - hatoldalas - jelentést nem ő írt, de saját kezűleg írta alá minden oldalát - számolt be Pozorski.

Az IPN tavaly februárban hozta nyilvánosságra Walesa terjedelmes beszervezési és munkadossziéját, amely az 1970-ben aláírt együttműködési nyilatkozatát, valamint az 1976-ig a kommunista belbiztonságnak (SB) adott jelentéseit és saját kezűleg aláírt bevételi nyugtákat is tartalmazza.

Walesa azóta többször hamisítványnak minősítette az iratokat. Az IPN ügyészi osztálya ennek nyomán - a volt elnököt kompromittáló dokumentumok nyilvánossá tétele után néhány nappal - nyomozást indított, hogy kiderítse, az SB tisztviselői anyagi haszonszerzés céljából tényleg hamisították-e a Walesára vonatkozó dokumentumokat. A grafológiai vizsgálat ezen eljárás része volt.

Jaroslaw Szarek, az IPN elnöke rámutatott: azt, hogy Walesa Bolek fedőnéven együttműködött az SB-vel, és pénzt is kapott érte, már 2008-ban bebizonyították az IPN kutatói, Slawomir Cenkiewicz és Piotr Gonarczyk. Az SB és Lech Walesa című könyvük kiadása óta nem jelent meg olyan tudományos munka, mely megcáfolta volna e kutatás eredményét - mondta Szarek, majd hozzáfűzte: beszervezését maga Walesa is bevallotta egy - 1992-ben a PAP hírügynökségnek adott - nyilatkozatban, jóllehet később visszavonta azt.

Walesának az 1980 után (a Szolidaritás megalapítása után) betöltött szerepét firtató újságírói kérdésre válaszolva az IPN elnöke elmondta: a lengyel független szakszervezet egyik alapítója a 80-as évektől nemcsak Lengyelországban, hanem az egész világon jelkép volt, II. János Pál pápa mellett ő volt a leghíresebb lengyel. "Ezt a tőkét azonban nagyon gyorsan szétforgácsolta, az önrombolás útjára lépett", a múltjához való rendezetlen viszonya miatt mára teljesen elveszítette tekintélyét - vélekedett Szarek.

"Nem az a szándékunk, hogy Lech Walesát kitöröljük a történelemből. (...) Ma elmondható: ezentúl nem fér kétség Walesának az SB-vel folytatott együttműködéséhez" - jelentette ki, hozzátéve, hogy "a volt elnök megítélése megváltozik".

Az IPN elnöke több példát felhozva azt is kifejtette: mostantól kezdve kérdéseket lehet feltenni arról, milyen hatással volt Walesa 70-es évekbeli magatartása a rendszerváltás utáni döntéseire. "Ez nyitott kérdés" - tette hozzá.

Walesa ügyvédjei kedd este Krakkóban sajtóértekezletet tartanak, melyen várhatóan reagálnak az ügy legújabb fejleményeire.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

A Netflix új misztikus sorozata sem tudta felülmúlni a Sötétséget

A nyugdíjas forradalmárok sikere ellenére a Netflix nem tudta megismételni a Sötétség időutazós tökéletességét.

Alvásidő kalkulátor – mennyit kell aludni életkor szerint?

Az alvás életünk egyik legalapvetőbb biológiai szükséglete, mégis sokan bizonytalanok abban, hogy naponta hány órát kellene aludniuk....

Új feladat előtt a magyar borágazat: kulcskérdés a fiatalok megszólítása

A fiatal felnőttek borválasztási szokásai konkrét irányt mutatnak a magyar borászatoknak, megszólításuk pedig kulcskérdés az ágazat...

Kullancsok ellen okosan

A természet közelsége feltölt, kikapcsol és élményekkel gazdagít – különösen igaz ez a mondás gyermekek, kirándulók és...

A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon

A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az...

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS eladásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS megvásárlásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Közúti forgalomban még furcsább a Ferrari első elektromos autója

Valaki már utcára vitte a Ferrari igen megosztó elektromos autóját. Annyira fura ezen az autón a Ferrari embléma, mint Michelin-csillag egy...

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet.

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért...

A levendulát virágzás után emiatt fontos visszavágni - különben gyorsan felkopaszodhat

A levendula gyönyörű, illatos dísze lehet a kertednek, de csak akkor marad bokros és üde, ha virágzás után visszavágod. Mutatjuk, hogyan...

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

0