Ezt olvasta már?


A budai bikafejek nyomában

Néhány napja a pécsi Zsolnay-kúton látható bikafejekről jelentettünk meg cikket, vagyis inkább a valaha létezett budapesti testvéreikről. Most egy újabb fényképet osztunk meg olvasóinkkal, amelyen a fővárosi bikafejek szebben látszanak. Kár értük.

Írásunk kapcsán Merényi György hívta fel a figyelmemet Mattyasovszky Zsolnay Tamás: Zsolnay épületkerámiák Budapesten című könyvére, amelyben a Hungária forrás ivókútja egy korabeli fényképen szerepel. A kép a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárából származik, ahonnan engedélyt kaptuk a közlésére.

A korábbi képeinken csak messziről látszó bikafejek itt tökéletesen megfigyelhetők. Sőt olyan részletek is feltűnnek, amelyek korábban elkerülték a figyelmemet.

A forrás lejáratánál két oldalt a Nagyszentmiklósi kincs bikafejes ivócsanakja virágtartóként szolgált. Be is karikáztuk azt, amelyik látszik, hogy mindenki megtalálja. Érdekes a mellette álló idős, pipázó, cilinderes úr is, aki szép eredményt ért volna el egy Abraham Lincoln hasonmásversenyen. (Így nézett volna ki az elnök, ha nem lövik le és megőszülhet a szakálla.)

A másik bekarikázott részlet a kút oldalán látható és szintén a Nagyszentmiklósi kincs motívumvilágából táplálkozik. A hátrafelé nyilazó harcost mutatja, aki egy oroszlánra céloz, miközben emberfejű táltosán vágtat a mitológiai térben. Feltehetően a kút többi oldala is a kincs ábráit viselte díszítésként.

Az eredeti jelenet és a kút oldaláról vett nagyítás

A szigorúan vett témánktól eltérve érdemes a kút körül állók ruházatát is szemügyre venni. A fürdő dolgozói helyes munkaruhában, a vendég hölgyek könnyű nyári ruhában és kalapban állnak a gyógyító víz körül. A kép a feltételezések szerint az 1930-as években készülhetett, és ahogyan a kút, úgy már az azt körülvevők sincsenek a mi világunkban. Ha a copfos kislány él még, már ő is közelíthet a kilencvenhez.

A Zsolnay termékek szépsége azonban örök.

Nácsa János

 

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Szigorúbb feltételek lesznek az özvegyi nyugdíjaknál. Mit kell tudni?

2026. július 1-jétől jelentős változások lépnek életbe az özvegyi nyugdíjak szabályozásában.

Kiterítette a lapokat a neves asztrológus! Június második felében erre a 3 csillagjegyre vár nagyon sok pénz

A csillagok állása szerint június második fele többek számára is kedvező fordulatot hozhat a pénzügyekben, ám három csillagjegy...

Vasas: Magyar Kupa-győztes játékost igazoltak hiányposztra - hivatalos

Csóka Dániel személyében ballábas belső védővel bővült a Vasas kerete.

Kiadták a tavaszi jelentést: a megszokottnál melegebb és szárazabb volt a május Magyarországon

Az idei május a sokéves átlagnál melegebb, ugyanakkor szárazabb időjárást hozott Magyarországon. Bár áprilishoz képest több eső...

Molnár Áron kíméletlenül nekiment Vidnyánszky Attilának: "Most jönnek a valós következmények a pusztító tetteidért"

Molnár Áron élesen és folyamatosan bírálja Vidnyánszky Attilát a 2026 tavaszán kirobbant Nemzeti Kulturális Alap (NKA)-botrány kapcsán....

Magyar Péter reagált Orbán kijelentéseire: „Úgy beszélt, mint az Mszmp főtitkára”

Magyar Péter reagált Orbán Viktor beszédére, amelyet a Fidesz tisztújító kongresszusán mondott.

Kitálalt az Nsync sztárja: Justin Timberlake szólókarrierje tönkretette életét

Kiderült: Justin Timberlake egyszerűen hátat fordított az Nsync-nek, döntése pedig egykori zenésztársát is nehéz helyzetbe sodorta. A...

Szoboszlai Dominik levette a pólóját, és az alatta lévő tetoválásra nem voltunk felkészülve

Szoboszlai Dominik és gyönyörű felesége, Buzsik Borka Olaszországba utaztak pihenni, ahonnan több mesébe illő fotóval is...

A paradicsom levele sárgul? Nem mindig a vízhiány áll a háttérben

A paradicsomlevél sárgulása gyakori jelenség, de nem feltétlenül a vízhiány okozza. Cikkünkben bemutatjuk a tápanyaghiány, a...

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról

A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel

Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...

0