A Szegedi Vízmű Zrt. 65 százalékra növelte a megújuló energia felhasználását
A kilenc telephelyre telepített napelemes rendszerek már el is kezdték a termelést.
A Veolia csoporthoz tartozó Szegedi Vízmű Zrt. a város önkormányzatával közösen a nap energiáját hasznosító, háztartási méretű kiserőművekbe ruházott be, amelyeket a vállalat kilenc telephelyén helyezett el a kivitelező.
A vállalat ezzel tavaly 10 százalékkal növelte a megújuló források részarányát az energiafelhasználásán belül.
Az önkormányzattal közös projekt nem az első beruházás, amely a fenntarthatósági szempontokat helyezi előtérbe. A Szegedi Vízmű Zrt. tevékenysége a 2010-es évek elejétől kezdve a Szeged önkormányzatával közösen számos beruházáson keresztül vált lépésről lépésre egyre fenntarthatóbbá. Az első lépésként hőszivattyúkat szereltek be a hatékony és környezetbarát fűtésrendszer kialakítása érdekében, majd 2017-ben elkezdték a villamos berendezések cseréjét is. 2020-ra a városi szennyvíztisztító-telepen több lépésben kialakították a szennyvíziszap hasznosításának rendszerét, amellyel évente 2,6 millió köbméter biogáz elégetésével tudnak elektromos áramot termelni.
Ezeknek a zöld projekteknek köszönhetően sikerült elérni, hogy a vállalat által használt energia mennyiségének 55 százaléka már megújuló energiaforrásból származik, a legújabb beruházásnak köszönhetően pedig jövőre ez az arány 65 százalékra növekszik. Az erőművek már mind a kilenc telephelyen megkezdték a termelést, és három év alatt vissza fogják hozni a beruházásra elköltött 165 millió forintot, és nagyban hozzájárulnak a vállalat zavartalan működéséhez.
Az évek során a vásárolt áram mennyisége is csökkent. 2018-ban még 9,2 millió kilowattot kellett külső forrásból beszerezni, 2022-ben azonban ez az érték 4,4 millióra csökkent. A vállalat az idei évre azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a vásárolt energia mennyiségét 4 millió kilowattóra alá szorítják, hosszútávon pedig teljes mértékben önellátóvá szeretnének válni Istókovics Zoltán, a Szegedi Vízmű Zrt. vezérigazgatója szerint.
A tavaly kísérleti jelleggel megépített és a jelenleg telepített kilenc kiserőmű a tervek szerint jövőre akár 650 ezer kilowatt áramot fog termelni, amelyet elsősorban a vállalat telephelyeinek működése során hasznosítanak, a többlet villamosenergiát pedig a hálózatba táplálják, hogy a többi telephely is felhasználhassa szükség esetén.
hírek innen, onnan
Magyar Péter Olaszországba utazik május elején – ez a kiruccanás oka
Magyar Péter május 5-én Olaszországba utazik, és részt vesz a Riviera Nemzetközi Filmfesztiválon (RIFF), ahol bemutatják a Tavaszi szél...
Szerb közlekedési miniszter a Budapest-Belgrád vonalról: Az utasforgalom megindítása kizárólag a magyar félen múlik
Magyar oldalon még mindig zajlanak az ellenőrzések és a hibák javítása.
Egy másodperce érkezett! Elefántcsorda taposta halálra a kőgazdag milliomos üzletembert
Felfoghatatlan tragédia.
„Pont úgy beszélsz, mint az édesanyád!” Miért másoljuk a szüleinket, még ha nem is akarjuk?
Gyakran észre sem vesszük, de a mindennapi vitáinkat, félelmeinket és reakcióinkat nem mi irányítjuk, hanem a szüleinktől örökölt...
Tönkreteszed a mobilod, ha így töltöd
Soha ne dugd rá a telefont a kábelre, mielőtt ezt meg nem teszed – súlyos ezreket spórolhatsz
Magyar Péter elszánt, de még hónapokba telhet, mire teljesülhet a vállalása
Bár hosszadalmas folyamat lehet, a Tisza-kormány elkötelezett a 2021-ben létrejött Európai Ügyészséghez történő csatlakozás iránt,...
Igazságügyi miniszter: A Trump-kormány tagjait vehette célba a lövöldöző
A támadás során egy titkosszolgálati embert lőtt meg az elkövető.
Eső csap le ezekre a vármegyékre, ezen a napon érkezik a frissítő változás hazánkba a legfrissebb időjárás-előrejelzések szerint?
Már úton a változás, amely bizony több fokos hőmérséklet-csökkenéssel jöhet a friss időjárás-előrejelzések szerint.
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a...
Mentegetőzve, de elárulta Daniel Radcliffe a Harry Potter-rangsort
Bár Daniel Radcliffe volt az eredeti Harry Potter-filmek főhőse, a színésznek sem tetszett mindegyik a sorozat darabjai közül. Most...
Debrecenben egy témáról szólt a kampány, és ez tökéletesen látszik a választási eredményben
A város a 2000-es években a Fidesz egyik legerősebb vidéki bástyája volt, 1998 óta folyamatosan fölényes győzelmeket arattak. Az elmúlt...
Sport
Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?
Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.
Szoboszlai megkapta a magáét Liverpoolban, és úgy járhat, mint Mohamed Szalah
Kritizálták a Crystal Palace elleni teljesítményét, miközben szenzációs dolgot vihet véghez a Premier League-ben.
Miért éppen így? Szomorú véget érhetett Mohamed Szalah liverpooli pályafutása
Nem lehet teljes a Vörösök boldogsága a Crystal Palace legyőzését követően.
Angliában Gera Zoltán óta nem történt ilyen magyar futballistával
Edzője szerint a magyar válogatott alapembere nemcsak játékosként, hanem emberként is példát mutat.
Még hogy a kezdés – melyik meccset nézte a Fradi edzője?
Jesper Jensen, a Ferencváros dán trénere furcsán értékelt a találkozó után.
Szoboszlaiék nem véletlenül háborodtak fel, ritka sportszerűtlen gólt kaptak - videó
A Liverpool azonban így is megnyerte hazai bajnokiját.
A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását
Jude Bellinghamnek nagyon fájt a láthatatlan könyökös.
Jól kezdett, aztán nagy bajba került a Ferencváros Metzben
Az első mérkőzés döntetlenre végződött az FTC-Metz párharcban.
Ajándék a szomszédból: a DVSC-nek nincs miért izgulni az ETO ellen
Bódog Tamás csapata szombat este 2-1-re legyőzte a ZTE-t.
Súlyos sérülést szenvedett a Diósgyőr fiatalja: "Magánál van, csak nem tudja, hol" - megvan a pontos diagnózis
Demeter Milán bal felső állkapocscsontja eltört, emellett enyhe agyrázkódást is szenvedett egy fejpárbaj során a Kisvárda elleni mérkőzésen.
Hatan jelöltek a Real Madrid kispadjára; megírták, ki lesz Guardiola utódja a Manchester City-nél - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Egész Anglia erről beszél: Pályára tódultak a szurkolók a feljutást ünnepelni, majd egy perccel később jött a letargia - videó
Egészen hihetetlen végjátékba torkollott egy feljutásról döntő angol bajnoki.
Bulvár
Befellegzett a közmédiának? Mi zajlik a TV2-nél? – Kőkemény túlélési harc jön a Fidesz sajtójában egy szakértő szerint
A politikai fordulatok hatása a gazdaságban lassabban, a médiában azonban szinte azonnal megmutatkozik – erről beszélt Krausz Péter a Több-Kevesebb adásában, ahol Rónai Egon kérdezte a friss médiapiaci fejleményekr
Magyar Péter máris üzenetet küldött Orbán Viktornak a lemondása után, nem kímélte a távozó miniszterelnököt
Orbán Viktor bejelentette, visszaadja a parlamenti mandátumát, Magyar Péter reagált.
Újabb közismert fideszes politikus lép vissza
Bánki Erik, a Fidesz baranyai választókerületi elnöke és regionális pártigazgatója bejelentette, hogy nem vesz részt a hamarosan megalakuló új Országgyűlés munkájában, és 36 év után visszavonul a frontpolitiká
Semjén Zsoltot titokban elutasították
Hiába mondott le a KDNP elnöki tisztségéről, az országos elnökség elutasította, nem fogadta el azt. Benyújtotta lemondását a Kereszténydemokrata Néppárt elnöki tisztségéről Semjén Zsolt, amit azonban a párt or
Egy negyedik zászló is felkerülhet a parlamentre, Magyar Péter nyílt levelet kapott
Egy tiszás szervezet kéri Magyar Pétert rá.
Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?
Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.
Magyar Péter: tízmilliárdos értékben menekítik ki a vagyont, utalásokat zárolt a NAV
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése - mondta a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök szombato
Ha ezt látod a kocsidon, rögtön fordulj a rendőrséghez
Egy apró jel, amit sokan ártalmatlannak gondolnak, pedig komoly veszélyt jelezhet – és sajnos egyre többen találkoznak vele.
Így buktatnák meg a pápát? Romba dől a katolikus egyház? Mi van a Vatikán-dossziéban? – Terjed egy óriási álhír, avagy így nyomják fullba a kretént
Egy drámai bejegyzés szerint Donald Trump „vatikáni dossziékkal” fenyegette meg a katolikus egyházat. A történet azonban nem több egy manipulált képnél.
Ki ne dobd: nem használod, ám 80 ezer forintot is érhet ez a retró eszköz
Egyes VHS-kazetták, DVD-k, Blu-ray lejátszók és videomagnók iránt továbbra is erős a kereslet. Egyes ritkább, jó állapotban lévő, vagy felújított darabokért ma már rengeteget fizetnek a gyűjtők.
Tönkretették Magyarország legszebb kisvárosát
Ami a töröknek* nem sikerült – az osztrákoknak igen. Kőszeg 46 utcáján csak tíz kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnak a gépjárművek és tíz parkolót zártak le elővigyázatosságból – közölte a te

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


