Ezt olvasta már?


A 225. Ferencváros-Újpest meccs következik

A Ferencváros és az Újpest 225. bajnoki mérkőzése következik a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában.

Az örökmérleg ferencvárosi fölényt mutat, 102 zöld-fehér győzelem mellett 61-61 döntetlen és újpesti siker született.

A két csapat legutóbbi összecsapásán, szeptember 29-én a telt házas Groupama Arénában, közel 21 ezer néző előtt Davide Lanzafame góljával nyert a Ferencváros.

Az éllovas FTC múlt héten, az első tavaszi fordulóban a csereként pályára lépő Böde Dániel hajrában szerzett góljával tartotta otthon a három pontot a Budapest Honvéddal szemben, miközben a címvédő MOL Vidi FC nagy meglepetésre 3-0-ra kikapott otthon a Puskás Akadémiától, így nyolc pontra nőtt a különbség a két csapat között. Az Újpest a Debrecen otthonában elért gól nélküli döntetlennel nyitotta a 2019-es évet.

Nebojsa Vignjevic, az Újpest vezetőedzője eddig 18 alkalommal irányította az együttest az ősi rivális ellen, szombaton így ebben a tekintetben a legendás Várhidi Pált megelőzve az élre ugrik a klub örökrangsorában.

A találkozóra az Újpest honlapjának péntek délelőtti adatai szerint még 2000 jegy vár gazdára.

A címvédő MOL Vidi FC újra hazai pályán szerepel, az utolsó előtti helyen szerénykedő Diósgyőr ellen javíthat. A fehérváriak otthonában bravúrgyőzelemmel debütáló Radoki János a Puskás Akadémiával újra idegenben, ezúttal a Budapest Honvéd vendégeként lép pályára. A találkozót a kispesti stadion átépítése miatt az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezik.

A sereghajtó, egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő Szombathelyi Haladás Pakson játszik.

Az M4 Sport a MOL Vidi FC-Diósgyőri VTK, majd az Újpest FC-Ferencváros mérkőzést adja élőben, a többi találkozó az m4sport.hu oldalon lesz látható A Kossuth Rádióban a 17 órás mérkőzések hajrájáról adnak Körkapcsolást 18.30-tól, míg az m4sport.hu-n található linken 17 órától mindkét félidőről közvetítenek az online felületen. A 20.11-es Sportvilágban az Újpest FC-FTC mérkőzést közvetítik.

 

OTP Bank Liga, 20. forduló:

Budapest Honvéd-Puskás Akadémia FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 17.00

Paksi FC-Szombathelyi Haladás 17.00

Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 17.00

MOL Vidi FC-Diósgyőri VTK 17.00 (M4 Sport)

Kisvárda Master Good-Debreceni VSC 17.00

Újpest FC-Ferencváros 19.30 (M4 Sport)

 

A tabella:

1. Ferencváros 19 13 3 3 37-15 42 pont

2. MOL Vidi FC 19 10 4 5 30-19 34

3. Debreceni VSC 19 8 7 4 25-19 31

4. Budapest Honvéd 19 8 5 6 21-16 29

5. Újpest FC 19 7 8 4 21-14 29

6. MTK Budapest 19 8 3 8 28-27 27

7. Mezőkövesd Zsóry FC 19 6 7 6 26-24 25

8. Paksi FC 19 6 7 6 24-26 25

9. Puskás Akadémia 19 7 3 9 24-24 24

10. Kisvárda Master Good 19 5 4 10 17-35 19

11. Diósgyőri VTK 19 4 6 9 19-30 18

12. Szombathelyi Haladás 19 2 3 14 13-36 9







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Vége a találgatásoknak: kiderült, kik lesznek a Celeb vagyok, ments ki innen. műsorvezetői

Hamarosan visszatér a képernyőre az egyik közkedvelt műsorvezető páros.

„Az élet oly törékeny” – Rubint Réka új fotóval üzent

Rubint Réka ismét edzőruhában állt a kamera elé. A mosoly maradt, a képhez írt néhány mondat azonban elárulja, mennyire más lett...

Alapjaiban újítja meg a Facebookot a Meta, a TikTok receptjét másolja

A Meta alapjaiban újítja meg a Facebookot, a platform a TikTokhoz hasonló, teljes képernyős videós élményt kap.

Vészféket kaphat a mesterséges intelligencia

Amerikában olyan törvényjavaslatot nyújtottak be, amely gyors leállítási lehetőséget biztosítana a társadalomra potenciálisan...

Több mint 200 ezer embert kellett evakuálni erdőtűzek miatt Franciaországban és Spanyolországban

A spanyoloknál országos vészhelyzetet hirdettek, a franciáknál a hadsereget is mozgósították.

Colt Gray bűnösnek vallotta magát, nem vádalku után dönt a bíró – A Gépnarancs a büntetés és a szabad akarat határát feszegeti

Colt Gray mind az 55 vádpontban bűnösnek vallotta magát a 2024-es georgiai iskolai lövöldözés ügyében. A büntetésről most vádalku...

Új biztonsági autót kap az F1 a Magyar Nagydíjon

A Safety Car nem csak egy eszköz a Formula 1 lebonyolításához, de egyben hatékony reklámhordozó is. Nem véletlen, hogy a Mercedes...

Reptérfejlesztés miatt aggódnak a Fertő tónál

Környezetvédelmi károktól és zajterheléstől tartanak egyesek a Fertőrákos-Piuszpuszta repülőtér kapcsán.

Lövöldözés szakította félbe, most újra megrendezték a gálavacsorát

Három hónappal az áprilisi merényletkísérlet után ismét megrendezték a Fehér Házi Tudósítók Egyesületének hagyományos...

Ők a Celeb vagyok ments ki innen! új műsorvezetői! Egy másik műsorban már brillíroztak korábban

Népszerű műsor tér vissza az RTL képernyőjére. Ám a műsorvezetők újak lesznek.

Amikor még külön sátorban neteztünk a Szigeten – emlékszel ezekre a legendás helyekre?

Ha valaki 25 évvel ezelőtt azt mondja, hogy egyszer majd több mint száz országból érkeznek fesztiválozók a Sziget Fesztiválra, a...

Mérgezést okozhat a kutyaeledel, ha így tárolod a hőségben

A hőségben nem csak a nedves eledel, a száraz táp is könnyen megromlik. Elsősorban a penészedés jelent problémát, mivel egyes...

0

Sport

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

0
0

Bulvár

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

Dagad a botrány Magyar Péter leköpése miatt: a miniszterelnök a hibás a történtekért

Leköpték Magyar Péter miniszterelnököt a Nyugati pályaudvaron. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint orbitális hibát vétett a személyvédelem. Tényleg a miniszterelnök hibázott?

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz