Ezt olvasta már?


1-4-re kikapott a Fradi a Juventustól

Két gól elkerülhető lett volna a meccsen, de az olasz csapat így is hatalmas fölényben játszott végig a meccs folyamán.

 

 

A Ferencváros 4-1-re kikapott szerdán a Juventustól a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában, a Puskás Arénában.

 

A magyar bajnok a Barcelona otthonában elszenvedett 5-1-es vereség és a Dinamo Kijev elleni múlt heti, hazai 2-2-es döntetlen után a G csoport negyedik helyén áll egy ponttal, az ukránok jobb gólkülönbségükkel előzik meg a zöld-fehéreket.

 

Szakadó esőben kezdődött a találkozó, s a Juventus mindjárt magához ragadta a kezdeményezést. A vendégek gyorsan járatták a labdát a középpályán, a széleken rendre zavarba hozták a hazai védelmet. Az FTC csak a bekapott gól után tudott támadást vezetni, Lovrencsics aktív volt a jobb oldalon, Nguen pedig átlövésekkel próbálkozott. A hazaiak többször is eljutottak az ellenfél kapujáig, de a befejezéseknél mindig hiányzott valami plusz, nem jelentettek igazi veszélyt, a Juventus kontrái viszont annál inkább. Fél óra elteltével kissé "leült" a játék, majd a 35. percben a koronavírus-fertőzése után visszatért, szezonbeli első BL-találkozóján szereplő Ronaldo léphetett ki teljesen egyedül, de Blazic az utolsó pillanatban szerelte őt az ötös sarkánál.

 

A második félidő egy veszélyesnek ígérkező Ronaldo-szabadrúgással indult, de a 22 méterről leadott, középre tartó, gyenge lövést Dibusz könnyedén fogta. Ezt követően megpróbálta magához ragadni a kezdeményezést a magyar bajnok, de az ellenfél 16-osához érve minden alkalommal "elfogyott a tudomány". A másik oldalon Ronaldo veszélyeztetett többször is, de vagy Dvali blokkolta a lövését, vagy ő maga célzott pontatlanul. A portugál aztán egy gólpasszt azért összehozott, Morata második találatával pedig eldőlni látszott az összecsapás.

 

A házigazdák a hajrához érve fáradni kezdtek, többször is hibáztak hátul és két potyagóllal padlóra kerültek.

 

A szépítés lehetőségét ezzel együtt nem adták fel, ez végül sikerült is: Boli a hajrában előbb ziccert rontott, majd azonban betalált Szczesny kapujába.

 

Szerhij Rebrov együttese legközelebb november 24-én lép pályára a BL-ben, a negyedik fordulóban a torinói gárda vendége lesz.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Egy maroknyi szerencsétlen egy rakás pénzt bukik ezzel a divatos jóslós szerencsejátékkal – Itt a Polymarket árnyoldala

A Polymarket átlagos felhasználója hat hét alatt kevesebb mint két dolláros nettó veszteséget könyvelt el, a legaktívabb kereskedők...

Ez történik a konyhakert talajával, ha nyáron nem ásod fel.

A „no-till” módszer ásásmentesen védi a konyhakert talaját, óvja a gilisztákat és elősegíti az egészséges talajéletet a nyári...

Hajas László és 15 évvel fiatalabb felesége: Juditot így szedte fel

Hajas Lászlónak meg kellett küzdenie felesége szerelméért, Judit nem adta könnyen magát.

Átalakítaná a Gondosóra programot a kormány – közel 800 ezer embert érinthet

A Gondosóra program eredményeinek megvizsgálása után annak fejlesztése is felmerülhet, mégpedig a párhuzamosságok megszüntetésével –...

Egy hidegfront után szaharai hőség tör ránk

Megérkeznek az első harominc fokok, majd hétfő-kedd megtörik a melegedés, de aztán a hét közepétől megállíthattalan lesz a forró...

Helyére került az új, 2500 tonnás acélhíd, épül a Déli Körvasút – Fotók

Újabb látványos szakaszához érkezett Budapest egyik legjelentősebb vasúti beruházása: Olvasd tovább:...

Forró nyári napok, érkező záporok – időjárás a hét elejére

Az előttünk álló napokban túlnyomórészt napos, forró nyári időre készülhetünk, de nyugat, délnyugat felől egyre több felhő...

Régen a levesek királya volt, ma sokan elkerülik – pedig igazi kincs a csontoknak

A pasztinák egykor szinte minden házi húsleves elengedhetetlen alapanyaga volt, ma azonban sokan elsétálnak mellette a piacon. Pedig ez a...

Ilyen a gumiabroncsokkal augusztus 31-től már nem közlekedhetnénk az utakon?

Új gumiabroncs vásárlásakor a legtöbb autós a márkát, az árat vagy a futófelület mintázatát figyeli. Pedig van egy apró jelölés az...

Így kérje az évi 600.000 forintot, ha bölcsis a gyerek: mutatjuk, kik vehetik igénybe a támogatást

Az EFOP bölcsődei támogatás a munkába visszatérő kisgyermekes szülők bölcsődei kiadásait csökkenti, azonban az igényléshez több...

Új célt találtak a magyar kkv-k

Egyre magabiztosabban tervezik nemzetközi növekedésüket.

0

Sport

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe

A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.

0
0

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

0